PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ország gazdasági gerincét, és ez alól hazánk sem kivétel, az ott működő kis- és középvállalkozások alkotják. Fontosságukat felismerve, az Országgyűlés 1990-ben törvényt is alkotott róluk, amelyben meghatározta, hogy mely vállalkozások tekinthetők kis- és középvállalkozásoknak.

A kis- és középvállalkozások meghatározásánál jelentős szerepet kapott a tulajdonviszony. A jelenlegi hatályos szabályozás szerint az állami részesedés adott mértéke, például 25 százalék túllépése esetén egy vállalkozás nem minősíthető a törvény szempontjából kis- vagy közepes vállalkozásnak, ha egyéb tekintetben az lehetne. Ez alól csak abban az esetben van kivétel, ha a vállalkozás tulajdonosai között van a törvényben meghatározott intézményi befektető, például bank, biztosító részvénytársaság vagy magánnyugdíjpénztár, amely részesedése nem éri el a többségi irányítást biztosító befolyást.

A mezőgazdasági szövetkezetek egy részének esetében a tulajdoni viszonyok rendezése, a működőképesség javítása érdekében hozott korábbi kormányzati intézkedések hatására az állam által végrehajtott üzletrész-felvásárlás miatt olyan mértékű állami részesedés keletkezett, amely elérte, sőt sok esetben meg is haladta a 25 százalékot, így a törvény alapján azok nem minősülhetnek kis- és középvállalkozásoknak.

Nem kell hangsúlyoznom, hogy ez milyen hátrányokkal jár az érintett szövetkezeteknek. Mivel nem minősülnek kis- és középvállalkozásnak, ezért sok állami programban, támogatásban nem vehetnek részt, amellyel hátrányba kerülnek a többi vállalkozással szemben. E hátrányok miatt, amelyek már évek óta sújtják ezeket a szövetkezeteket, emberek ezreinek állása kerülhet a csatlakozással veszélybe, hiszen állami segítség nélkül teljesen lemaradhatnak a közös európai piac diktálta kemény versenyben. Fejlesztések, beruházások nélkül veszélytelenek a korszerű vállalkozásokkal szemben.

Aktuális probléma az is, hogy nem tudnak az Európa-terv agrárhitelprogramjának valamennyi konstrukciójában részt venni, amely mintegy 160 milliárdos lehetőség immár, illetve a SAPARD-, valamint az agrár-vidékfejlesztési operatív program keretében meghirdetett fejlesztési pályázati úton nem tudnak forrásokhoz jutni.

Éppen ezért indokoltnak tartom a szövetkezetek kis- és középvállalkozásként történő elismerését, mivel az állam által képviselt üzletrésztulajdon nem működik tényleges tulajdonként, nem testesít meg szavazati jogot, az állam nem képviseltetheti magát a szövetkezetek választott testületeiben sem.

Tehát speciális tulajdonról van szó, amely a tulajdonos, jelen esetben az állam számára nem jár közvetett előnyökkel, nem ad lehetőséget a vállalkozás ügyeibe való közvetlen beleszólásra. Ráadásul az állami tulajdon csupán átmeneti jellegű, mert tudomásom szerint fontos kormányzati célkitűzés ezen állami tulajdonrészek mielőbbi értékesítése.

(18.50)

Szükségtelen tehát a törvényi szigor fenntartása velük szemben. A törvénymódosítási javaslatommal az intézményi befektetők között kerülne felsorolásra a szövetkezeti üzletrész-hasznosítással foglalkozó gazdasági társaság, így azok a szövetkezetek, amelyek üzletrészeinek 25 százalék feletti része az üzletrész-hasznosító társaságon keresztül állami kézbe kerül, kis- és középvállalkozásnak minősülnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatom célja tehát egyszerű: esélyt adni azoknak a szövetkezeti formában működő társaságoknak, amelyek önhibájukon kívül elesnek vagy elesnének olyan támogatási lehetőségektől, amelyek másoknak rendelkezésre állnak.

A mezőgazdasági bizottságban, valamint a gazdasági bizottságban a kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is egyhangúlag támogatták a törvényjavaslatot, ezért arra kérem önöket is, hogy szavazataikkal támogassák az indítványomat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu