BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel hallgatom egy adókérdésben a vitájukat, amely viták műszaki ügyekké vedlettek, de azért jó, ha nem játsszuk ki itt most az ellenzék véleménykülönbözőségeit, mert, tisztelt hölgyeim és uraim, kormánypártiak fogadták el ezt az adót, és ez nem működik két hónapja sem, azonnal csődöt mondott, hisz tiltakoztak. Én tényleg szívesen hallgatom a szakmai érveket, de úgy gondolom, hogy ha adóról beszélünk, azért ez is jó pár szempontot össze kell hogy egyeztessen, mégpedig a környezetvédelmit, a műszakit, a szociálist, a kereskedelmit, az adópolitikait, az állami bevételeket, a szakmapolitikai célokat, és még lobbiérdekek is megjelennek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy a regisztrációs adó úgy rossz, ahogy van, mert átgondolatlan, és kérem, ezt az összehangolást végezze el a kormány, és hozza a tisztelt Ház elé, mert ez a vita így parttalanná válik, és ismételten egy rossz adónem lesz elfogadva. Úgyhogy azt kérem önöktől, hogy fontolják meg azon gondolatokat, amelyeket mondtam, és végezzék el a szempontok értékelését, mert hogy most megalkusznak egy kérdéskörben és utána fölborul az egész, és a kormánynak nem tetszik, úgy gondolom, az egész kezelhetetlenné válik. Tehát túl sok szempontot vesznek figyelembe, egyiket-másikat kiragadva, a másikat leblamálva. Ez így nem fog működni! Nem lehet Magyarországon egy olyan adónemet meghatározni, amellyel szemben az egész szakma, az egész ország tiltakozik. Olyan adót kell és szabad csak kivetni, amely teljes komolysággal bír. Ez így komolytalan, higgyék meg nekem, és ez a tisztelt Ház tekintélyét is rombolja. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezt fontolják meg!

Köszönöm, hogy szólhattam.

Forrás: parlament.hu