DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Asszony! (Sic!) Azt a kérdést feszegeti ön napirend előtti hozzászólásában, hogy mit tett a szocialista-szabad demokrata kormány a szegénység, pontosabban a gyermekszegénység felszámolása érdekében. Attól tartok, hogy öt perc alatt még csak közelítőleg sem fogom tudni felsorolni mindazokat az intézkedéseket, amelyeket eddig ennek érdekében valóban megtettünk.
Mindenekelőtt a társadalmi problémához való közelítésben változtattunk azon a gyakorlaton, amit az önök kormánya követett, frakcióvezető asszony. A szocialista-szabad demokrata kormány ugyanis nem a szegénységgel vagy a gyermekszegénységgel való együttélés... - technikáival való együttélésen fáradozik, és nem kívánja elfeledni vagy asztal alá söpörni a szegénység kérdését, mint ahogy sajnos azt önök is tették. Bármennyire is fájdalmas, frakcióvezető asszony, mi elfordultunk attól a filozófiától, attól a szociálpolitikától, amely különbséget tett gyermek és gyermek között, amely az aki nem dolgozik, az ne is egyékö filozófiára építve tevékenykedett.
Én tehát mindenekelőtt azt mondom, képviselő asszony, egy kicsit végig kellene azt gondolni, hogy miközben ehhez a valóban súlyos problémához közelítünk, elmondható-e ez egy olyan párt képviselője részéről, amely a családi pótlék összegét az elmúlt négy esztendőben egyetlen fillérrel nem emelte meg. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) A szocialista-szabad demokrata kormány a családi pótlék összegét 28 százalékkal emelte. (Taps az MSZP soraiból.) Bevezettük a 13. havi családi pótlékot. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás reálértéke még ebben az esztendőben is jelentősen növekedett, kár, hogy nem tudtuk többel emelni, de 11 százalékkal növeltük. (Taps az MSZP soraiból.) A gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás, amely a gyeddel szemben valóban eljut a rászorultakhoz, 2003-ban és 2004-ben - a 2002-eshez viszonyítva - közel 16 százalékkal emelkedett. A gyermekgondozási segélynek a nyugdíjas szülőkre való kiterjesztése pedig azt eredményezte, hogy az igénybevétel lehetősége már nem formális, mint az sajnos az előző kormány idején volt, hanem megközelítőleg ötezer család, illetve idős ember élni is tud ezzel a lehetőséggel.
És akkor nem említettem a rászorulókhoz eljutó térítésmentes tankönyv lehetőségét. Nem említettem azt, hogyan és milyen ütemben terjesztjük ki megint csak a rászorultak számára az óvodai, illetőleg iskolai térítésmentes étkezés lehetőségét. Nem említettem az ikreket nevelők kiemelt támogatását, az anyasági segély jelentős emelését, amely így együttesen tényszerűen bizonyítja azt, képviselő asszony, hogy a kormány a nehéz helyzetben lévő családoknak igenis igyekszik segíteni; vagy hogy jelentősen nőtt a lakásépítési kedvezmény összege, miközben a lakáshitel törlesztő részéhez nyújtott adókedvezmény olyan irányba változott, hogy a támogatás ne a jómódúakhoz jusson el.
Tehát, tisztelt képviselő asszony, én egyrészt szeretném önnek megköszönni, hogy ezt ma itt mind elmondhattam, másrészt azzal is tisztában vagyunk, hogy nem egy csapásra tudjuk felszámolni a szegénységet és ezen belül a gyermekszegénységet. Ezt már csak azért sem ígérhettük meg, mert tisztában voltunk a kormányváltáskor ránk váró örökséggel is. Úgyhogy, képviselő asszony, természetesen egy cseppet sem változtattunk ezen a tendencián, és ha a figyelmét elkerülte volna, szeretném azt mondani, hogy akkor, amikor egyébként az államháztartási egyensúly javítása érdekében kényszerű intézkedéseket meg kellett tenni, amiről a pénzügyminiszter úr szólt, ez semmilyen ponton a családi támogatások rendszerét és általában azokat a forrásokat, amelyek a szegény emberekhez jutnak el, nem érintette. Sőt, ellenkezőleg, számukra szeretnénk további forrásokat juttatni, átcsoportosítani.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés