FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A tavalyi év folyamán a kormány több új adótörvényt terjesztett be - mi elmondtuk ezekről a véleményünket -, és az egyik, amely a fogyasztási adót próbálta kiváltani a gépjárművek adófajtájánál, ez az úgynevezett regisztrációs adó volt. Látszott, hogy igazából a márkaimportőrök egy saját elképzelésüknek megfelelő regisztrációs adórendszert vittek át a parlamenten, és ennek egyenes következménye, hogy a használtautó-import innentől kezdve megszűnik, ennek egyenes következménye, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő új autóknak, amikor használttá válnak, sokkal magasabb lesz az áruk. Tehát ez azt jelenti, hogy a magyar átlagember, aki nem tud új autót venni - a társadalomnak mintegy 40 százaléka -, egész élete során nem fog tudni új autót venni a jelenlegi gazdasági adatok ismeretében; ez azt jelenti, hogy akik használt autót vásárolnak, azoknak mintegy 30-40 százalékkal drágábban kell megvenni, mint ha Németországban, Spanyolországban vagy Olaszországban élnének.

Ezt az anomáliát vettük észre. Azt hiszem, az államtitkár úrnak december 10-én jeleztem első alkalommal, hogy itt januártól egy olyan változás fog beállni, ami azt jelenti, hogy megáll a használtautó-import, és amit terveztek, hogy a költségvetés bevételt kap regisztrációs adó és áfa formájában, nem fog bejönni, egyetlenegy forint sem, mert fizikailag nem lesz, aki behozzon használt gépjárművet.

Érthető volt, hogy az új autó márkaképviselőknek ez egy relatíve kedvező változat, mert egy konkurenssel nem kell számolni. Azonban az érintettek továbbgondolták a kérdést, és ennek megfelelően először csak írásban, majd egy figyelemfelkeltő demonstrációval érzékeltették, hogy milyen tévedést hozott a tavalyi parlamenti döntés. Ennek következtében elindult egy szakmai egyeztetés. Mintegy két hétig tartott ez a szakmai egyeztetés, amelynek a következtében a kormány segítségével, azaz a Pénzügyminisztérium segítségével egy olyan törvénytervezet alakult ki, amely megváltoztatott két nagyon lényeges kérdést. Az egyik: az eredeti törvény nem vette figyelembe, hogy mi történjen azokkal a gépjárművekkel, amelyek a törvény kihirdetése előtt is már Magyarországon voltak, és addig még nem kerültek forgalomba helyezésre. Ez egy nagyon korrekt és nemes szándék, ezt tényleg le kellett kezelni. A másik, hogy teljesüljön a költségvetés bevétele, érezte a kormány is, hogy ezért valamit kellene tenni, mert az úgynevezett háromsávos, nagyon magas értékekkel nem jön bevétel, mert lesz gépjárműimport használt autók esetében.

Ezért a hosszas egyeztetés következtében egy úgynevezett sávszéthúzással, több kategória létrehozásával, egy mérsékeltebb táblázat bevezetésével, amelyben figyelembe vették az úgynevezett avulás, tehát értékcsökkenés mértékét, melyben figyelembe vették, hogy a nem legmodernebb, tehát úgynevezett Euro-2-es motorral felszerelt gépjárművek, amelyek döntő többségében 1994-től 2000-ig kerültek forgalomba - tehát nem az ócskavas kategóriába tartoznak ezek az autók, ezt tisztázzuk, de már az Euro-3-as motorú autók kedvezőbb környezetvédelmi tulajdonsággal rendelkeznek -, az Euro-2-es motorú autóknak nagyobb legyen a regisztrációs adódíja, ezt hozta össze a négypárti egyeztetéssel benyújtott törvénymódosítás. Azaz egy hátrányos megkülönböztetést és egy realitásokhoz sokkal jobban illő törvénymódosítást nyújtottunk be négypárti indítvánnyal.

A pénzügyi bizottságban mind a négy párt egyhangúlag támogatta múlt szerdán, a kormány támogatta az előterjesztést, azonban meglepő módon valami történhetett a múlt hét péntek és a mai nap, hétfő között, mert a hozzánk eljutott információk alapján az új gépjármű importőrök szövetsége felszólítja az összes tagot, hogy azonnal minden képviselőt keressenek meg, és a benyújtott indítvány egyik leglényesebb pontját teljes egészében változtassák meg. Ha az akció sikerrel jár, a benyújtott törvénymódosításunkhoz a gazdasági bizottságban a jelenlegi kormányzati többség megszavaz egy olyan indítványt, amely teljes egészében megváltoztatja a négypárti konszenzussal és a Pénzügyminisztériummal, illetve a gépjárműimportőrökkel együttesen kialakított négypárti törvénytervezetet. A magam részéről nem értek egyet azzal a módosító indítvánnyal, de várjuk a további lépéseket.

Fogok kérni még öt percet a következőkben. Most befejezem, mert letelt az időm.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu