FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ritka pillanatnak lehettünk tanúi, kedves fideszes barátaim - és ezt most komolyan mondom -: minél többször szólnak hozzá, főleg a két utolsóra gondolok, annál inkább az a meggyőződésem, hogy nem kellő mértékben ásták be magukat ebbe a témába, sajnálatos módon tényadatokkal homlokegyenest nem visszaigazolható állításokat fogalmaztak meg.
Csak szeretném jelezni, hogy az az elképzelés, hogy a regisztrációs adónak maradni kellene abban a négy kategóriában - most Kovács Zoltán képviselőtársam emellett érvelt, merthogy ő kiszámolta, hogy ha marad minden így, és behozzák az ideálisnak számított 200 ezer használtat meg a 130 ezer újat, akkor mennyi adó fog bejönni -, ez fiktív számítási modell, mert egyetlenegy használt autó sem fog bejönni ezzel az emelt összeggel.
Ez volt a lényege a négypárti módosító indítványnak, erre jött rá a Pénzügyminisztérium, hogy megnézték január-februárban: nincs, kérem szépen, nincs használtautó-import, ezt mi megmondtuk előre jó néhányan, akik még mélyebben elásták, beásták magukat ebbe a témába. Tehát valós bevétel akkor fog bejönni, ha a négypárti indítvány szerinti adótábla-, adókulcs-mértékeket, adókategória-mértékeket használjuk, hiszen ez az a kategória, amely még a külföldön megvásárolt használt gépjárművekre idehaza rárakódva... - és van egy szerény további rakódás, ez az áfa 25 százalékban, ami, megjegyzem, nem kis összeg. De így még egy olyan elérhető árú autó kerül a vevő elé, amit meg fognak fizetni azok is talán, akikről Ékes József képviselőtársam beszélt. Tehát van még esélyük, hogy az életük során abból a kellemetlen, 10-20 éves szocialista gyártású autóból, aminek nem akarom mondani, hogy milyen szennyezőanyag-kibocsátása van, végre egy 5-6 éves - egyetértve Molnár képviselőtársammal -, jó karban lévő autóhoz juthatnának.
Itt ez az alapvető probléma, ezt kellene tisztázni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a valósághoz hogyan igazítjuk a törvényeket.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés