FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum nem adott be módosító indítványt a jelenlegi törvénytervezethez. Jeleztük, hogy egyetlenegy súlyos kifogásunk van mindösszesen, de azt a kormánynak magának kellene elrendezni, mégpedig a pénzügyminiszter rendelkezési jogát a vám- és pénzügyőrség parancsnoka és az egész állomány fölött. Ez az első paragrafusok között található meg.
Mint tudjuk, ezt a törvénytervezetet még László Csaba pénzügyminisztersége idején nyújtották be, és akkor még László Csaba pénzügyminiszter úr az általa olyannyira áhított közvetlen kézi irányítással szeretett beavatkozni olyan területekbe, amelyeket nem tartottunk közvetlenül illőnek egy kormány részéről sem, egy miniszter részéről sem, például az adatmásolásba, hogy egyet mondjak, amiről majd meglesz a véleménye az ominózus bizottságnak.
Azt szeretném indítványozni, és az 1. §-hoz szólok hozzá, hogy a kormány a jelenlegi pénzügyminiszterrel - Draskovics Tibor úrra gondolok - gondolja újra, hogy az a megfogalmazás mindenben hatályos-e, vagy pedig a régi megfogalmazás továbbra is biztosítaná a vám- és pénzügyőrség napi gyakorlatbani függetlenségét. Mert nem gondolnánk, hogy aktuális ügyekbe, napi eseményekbe a pénzügyminiszternek állandóan be kellene avatkozni, vagy ezt a beavatkozási jogát törvényi szinten megadni neki.
Ez az egyedüli aggályunk van, egyébként figyelve Gál Zoltán képviselőtársam okfejtéseit, valóban úgy látjuk, hogy egy komoly szakmai törvényről van szó, próbálunk mindent jogharmonizálni, amit kell. Egy nagyon érzékeny szervezetről van szó, a kényszerítő eszköz használatától kezdve az elvárt nagy adóbevétel behajtásáig mindennek meg kell felelni. Ebben az az álláspontunk, hogy igen, szakmailag ennek feleljenek is meg, de ne legyen kézi vezérlésű a vám- és pénzügyőrség, ezt nem látnánk helyesnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés