GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Megnyugtató a válasza abban a tekintetben is, hogy lehet, hogy az Országgyűlésben többen úgy érezték, hogy elfogadtunk nagy többséggel egy országgyűlési határozati javaslatot, és ezzel ezt a feladatot letudtuk. Csakhogy egy országgyűlési határozati javaslat - legyen bármilyen szép is a szövege - nem törvény, amely alapján emberek megvédhetik saját magukat és a saját jogaikat. A családon belüli erőszak sajnálatos módon egy létező társadalmi jelenség, amelyet a legtöbb társadalomban, így nálunk is sokan hajlamosak kisebbíteni vagy eltagadni azért, hogy ne kelljen vele szembenézni.
Véleményem és az SZDSZ véleménye szerint ezzel a problémával szembe kell nézni a törvényalkotás területén is. Fontos tehát, hogy minél hamarabb megszülessenek a vonatkozó jogszabályok. Ezért is örülök annak, amit államtitkár úr elmondott.
Egyetlen konkrét kérdésem lenne még. A civil szervezetek az úgynevezett távolságtartó passzus bevezetését szorgalmazzák talán leginkább. Lehet-e azt tudni, hogy a jogszabálytervezetben fog-e szerepelni ilyen típusú rendelkezés?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés