KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést. Az elején indulnék.

Az Európai Unió az “információs társadalom mindenkinekö szlogennel indított. Úgy gondoljuk, hogy ez az Unióhoz csatlakozó Magyarország számára, nemcsak a határon inneni, hanem a határon túli magyarság számára is az információhoz jutás kötelezettségét jelenti. Erről szól a magyar információs társadalom stratégia egyik fejezete, külön fejezete, és ez az a megállapodás, amit “Nagyváradi célokö címmel tavaly novemberben a határon túli magyar szervezetekkel aláírtunk.

Felmerülhet természetesen a kérdés, hogy az ott megfogalmazott céloknak a végrehajtásában mennyi a realitás. Ahogy a képviselő úr mondta, mi is úgy láttuk, ez nagymértékben azon múlik, hogy a partnerminisztériumok, illetve a szomszédos országok kormányzatai mennyire értenek egyet, mennyire fogadják el azt az álláspontunkat, hogy a határon túl élő magyarság számára juttatott informatikai támogatás, oktatási, kulturális vagy akár hozzáférési támogatás egyúttal az ottani közösségek életminőségét is javítja, és ugyanúgy érdeke annak az országnak, mint Magyarországnak.

Örömmel mondhatom, hogy a határon túli magyarok képviselőivel történő megállapodások aláírása során mindig sikerült az adott országbeli partnerminiszterrel is megállapodást aláírnom, így gyakorlatilag Magyarország valamennyi szomszédos országa informatikai miniszterének aláírásával is rendelkezünk, és ilyen módon már azt mondhatjuk, hogy közösek ezek a programok. Közösek azok a programok, amelyek a határon túli magyar kultúra digitalizálására vonatkoznak, ebben a vonatkozásban mintegy 400 millió forintos programot folytatunk; 250 millió forintot költöttünk tavaly az informatikai laborok felszerelésére, többek között a Selye János Egyetem informatikai hálózatának a kiépítésére; és 200 millió forintot költöttünk a közösségi infrastruktúra-fejlesztésre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu