DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két törvény módosítására tesz javaslatot ez a törvény: a közoktatási törvény módosítására és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosítására. Hadd kezdjem az előzővel, és egy formai kritikát a törvénnyel szemben hadd mondjak mindjárt. Én a magam részéről nem helyeslem és nem is értettem egyet azzal, hogy ennek a két törvénynek a módosítása egy törvényjavaslatban kerül a tisztelt Ház elé. Azt gondolom, hogy ha bíráltuk - és megítélésem szerint joggal bíráltuk - az előző kormányzati ciklus idején a kormánytöbbségnek azt a szokását, hogy úgynevezett salátatörvényekkel eteti az Országgyűlést, ha joggal bíráltuk, hogy össze nem tartozó törvényeket egy törvénycsomag keretében kíván módosítani, akkor ezt a gyakorlatot nekünk sem kellene folytatnunk.
Szerencsére ez nem lesz akadálya a törvény elfogadásának, tekintettel arra, hogy amennyire eddig legalábbis a hozzászólásokból kivettem, egyetlen képviselőnek sem fog lelkiismereti aggályt okozni, hogy a törvényjavaslatra igennel szavazzon, merthogy mindkét törvény valamennyi módosításával egyetért.
Ami most már a közoktatási törvénynek a titoktartás módosítására benyújtott tervezetét illeti, ezzel kezdődött itt a vita. Azt szeretném elmondani, hogy az én megítélésem is az - és az élet is ezt bizonyította be -, hogy ez a szabályozás nem volt jó. Nem volt jó a szabályozás, de eltér kormánypárti és ellenzéki képviselők véleménye a tekintetben, hogy miért nem volt jó a szabályozás.
Én a magam részéről azt gondolom, hogy egyfelől helyes volt, hogy a szabályozás világosan különbséget tett a tanulói jogviszony során keletkezett adatok, illetőleg az attól függetlenül keletkezett adatokra vonatkozó titoktartás tekintetében. Azok az adatok, amelyek a tanulói jogviszony során keletkeztek, azok az ismeretek, információk, amelyekre a pedagógus ennek során tett szert a tanuló előmenetelével, fegyelmi magatartásával s a többivel kapcsolatban, azok már eredetileg sem voltak részei a törvénytervezetnek, a titoktartási kötelezettségnek, ezek az információk nemcsak hogy közölhetők, hanem kötelezően közlendők voltak az arra illetékessel, a szülővel, a nevelővel.
Ezzel ellentétben azok az adatok, amelyek nem a tanulói jogviszonyból és annak során jutottak a pedagógus tudomására, erről szólt a titoktartás kötelezettsége, és én a magam részéről úgy gondolom, hogy ez helyes volt. Ellenzéki képviselőtársaink a szabályozás gyengesége vagy rosszasága okának azt az elvet tették meg, hogy a szülővel szemben nincs helye a titoktartási kötelezettségnek.
Azt gondolom, hogy nem ezért volt helytelen a törvény szabályozása, és ebben az igazol engem, hogy ezt az elvüket a tisztelt ellenzéki képviselőtársak feladták. Nem mondják immár azt, hogy a szülővel szemben nem lehet helye titoktartásnak, elismerik, hogy igenis, lehet helye titoktartásnak. Ez a véleményváltozás volt az alapja annak a kompromisszumnak, amely az előttünk fekvő törvényjavaslatban megtestesül.
(16.40)
Véleményem szerint azért volt rossz ez a szabályozás, mert ésszerűtlenül, bürokratikusan kezelt egy egyébként helyes törekvést, életidegen, bürokratikus szabályokhoz kötötte azt, hogy hogyan, mikor és milyen módon lehet a pedagógusnak közölni és mikor nem szabad közölnie a szülővel azt, ami rá tartozik vagy nem rá tartozik. Ennek a szabálynak az alkalmazása a gyakorlatban nehézségekbe ütközött, meg kell mondani, nem utolsósorban a miatt a hisztéria miatt, amit a tisztelt ellenzéki képviselőtársak ezzel a passzussal szemben folyamatosan gerjesztettek. Tehát úgy gondolom, hogy helyes és célszerű a közoktatási törvénynek az a módosítása, amely tisztába teszi ezt a kérdést, ráadásul olyan módon, hogy miközben az egyik oldalon pontosítja a titoktartási kötelezettséget, addig a másik oldalon ki is terjeszti. Kiterjeszti abban a tekintetben, hogy a pedagógusnak ugyanazt a védettséget biztosítja a hatóságok iránti titokközlési kötelezettséggel szemben, amilyen védettséget, mondjuk, az orvos vagy az ügyvéd élvez munkája során a hatóságok iránti feljelentési kötelezettséggel szemben.
Nem gondolom, hogy a kormányt és a kormánytöbbséget az Alkotmánybírósággal való fenyegetőzés vezette volna jó útra, és ez érte volna el azt a hatást, hogy benyújtották ezt a törvényjavaslatot. Én e tekintetben ugyanazt vallom, amit Tatai-Tóth András képviselőtársam. Mádl Ferenc köztársasági elnök politikai szimpátiái nem titkoltak, Mádl Ferenc köztársasági elnök úr nemzetközileg ismert, kitűnő jogász. Ha a Fidesz azt kérte tőle, hogy erre hivatkozva küldje Alkotmánybíróság elé a törvényt, akkor meggyőződésem, hogy a köztársasági elnök úr Alkotmánybíróság elé küldte volna a törvényt, ha úgy gondolta volna, hogy alkotmányellenesség ebben bármilyen módon fellelhető. Nem így gondolta. Mi a magunk részéről Mádl Ferenc jogi ítélőképességében messzemenően megbízunk, nem Mádl Ferenc köztársasági elnökében, hanem Mádl Ferenc jogprofesszoréban, jogtudóséban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik, nagy vitát kiváltott törvényjavaslat a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosítása. Azt kell, hogy mondjam, nem értek egyet azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt mondják, hogy az ingyenes tankönyv kérdése ennek a törvényjavaslatnak nem témája. Ha ugyanis az ingyenes tankönyv problémáját akarjuk elrendezni, azt a legegyszerűbben és legcélszerűbben a tartós tankönyv problémájának megoldásával tehetjük, ez a rászorultságot, az igényjogosultságot és az igénybevétel önkéntességét is elrendezné. Úgy gondolom, ha van politikai akarat arra nézve, hogy az ebben nyilvánvalóan ellenérdekelt tankönyves-társadalom ellenállását megtörjük, akkor a törvény tartós tankönyvekre vonatkozó kiterjesztésével - ebben egyetértek Horváth János képviselőtársammal - megoldható ez a kérdés.
Mindazonáltal el kell mondani, hogy a költségvetés a tankönyvtámogatás rendszerén keresztül, amelyet éppen annak érdekében vezettünk be, hogy legalább a rászorultak - és a rászorultak körét mind a költségvetési törvény, mind ez a törvény pontosan rögzíti - ingyenesen juthassanak a tankönyvhöz, erre a korábbi tankönyvtámogatás csaknem négyszeresét rendeli, és az is kétségtelen tény, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezeknek a szabályozásoknak a következtében a tanulók közel 70 százaléka ingyenes tankönyvhöz jut. Itt tehát azért - ha el is kell ismernem azt az ellenzéki bírálatot, hogy mindeddig nem teljesült a miniszterelnök-jelölt, jelenleg miniszterelnök Medgyessy Péter ígérete a teljes körű ingyenes tankönyvre - ez lényegesen közelebb került a megvalósuláshoz, mint akár másfél esztendővel ezelőtt volt.
Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim - és erre nézve már hangzottak el célzások -, a magam részéről úgy gondolom, hogy az a szabályozás, amely az ingyenes tankönyv igénybevételéhez szükséges igazolásokat a jelenlegi törvényjavaslatban tartalmazza, még mindig túlzottan bürokratikus. Azt a tényt, hogy valaki a törvény megfogalmazása szerint ingyenes tankönyvre jogosult, nem igazolással, hanem egy egyoldalú igénybejelentéssel, mégpedig a büntetőjogi felelősség tudatában tett igénybejelentéssel kell megtenni, amit a hatóság utólag természetesen ellenőrizhet. Ebben az esetben a szülő, a nevelő mentesül az alól a kötelezettség alól, hogy hosszas utánjárással különböző papírokat szerezzen be és nyújtson be az iskolába, aminek az ellenőrzésére az iskolának egyébként amúgy sincs apparátusa.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés