PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz Sándor úr is elmondta már a bizottsági vélemény alapján értékelését a képviselői indítványról, és mindazok, akik olvasták is Simicskó István indítványát, annak indoklásában részletesen leírta, hogy miért terjesztette a parlament elé ezen indítványt. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy három lába, három pillére van ezen indoklásrendszernek, amelyet képviselőtársam leírt, és amelyből mind a három nagyon fontos.
Az első az, hogy tulajdonképpen ezek az állatfajták, amelyek a több mint ezeréves magyar történelem során a magyarsággal együtt kerültek be a Kárpát-medencébe, vagy itt, a Kárpát-medencén belül alakultak ki, tulajdonképpen nemzeti kultúránk, nemzeti kincsünk részét képezik. Ez egy nagyon fontos pillér. A másik, amely a dolog biológiai részével foglalkozik, a biológiai diverzitás, a génbank szerepére hívja fel a figyelmet. Ez is nagyon fontos pillér.
Mind a két okról igen sokat lehetne beszélni, én mégis a harmadik területre, a harmadik pillérre szeretném fölhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, amely, azt hiszem, a legfontosabb. Talán Orosz Sándor úr is áttételesen utalt erre, és azt hiszem, hogy a tegnapi parlamenti szavazás is leginkább ennek szólt. Mégpedig annak, hogy ez év májusában az Unió tagja lesz Magyarország. Látnunk kell azt, hogy ezzel speciális helyzet alakul ki, az Unión belül igenis nagyon komoly jelentősége van annak, hogy az egyes nemzeteknek milyen értékei, milyen védett értékei vannak.
Hiszen mint Simicskó István is írja indoklásában, az Unióban a fajta bölcsőjének számító országnak jogai vannak a tenyésztési szabályok, a fajta ismérveinek meghatározásában. Látnunk kell azt, hogy az uniós tagságunk előtt rendkívül fontos, hogy ezen magyar fajták védettségéért a parlament lépéseket tegyen. És nem mindegy, hogy amikor az Unió tagja leszünk, tulajdonképpen ezek a fajták a parlament által elismert és védett magyar fajták lesznek-e, vagy pedig esetleg azt is lehetne szinte mondani, hogy jogilag elveszetté tesszük őket.
Én leginkább ezen harmadik pillérre hívnám föl a figyelmét a tisztelt Országgyűlésnek. Hiszen tapasztalható volt az is, hogy az elmúlt hónapokban, amikor a napirendi szavazáskor előkerült ez a kérdés, esetleg a hétköznapi emberek, az indoklást nem ismerve, nem értették, mi az indoka annak, hogy számos gazdasági nehézség közepette a parlament pont egy ilyen kérdéssel foglalkozik. Nos, a fő indok ez. Látnunk kell, hogy az uniós csatlakozás előtt tulajdonképpen jól felfogott gazdasági érdekünk az, hogy az őshonos állatfajtáinkat védetté tegyük, a magunk számára elismerjük, és így lépjünk be az Unióba. Ezzel olyan előjogokat, további gazdasági előnyöket is szerezve magunknak, amelyeket ha nem teszünk meg májusig, akkor elvesznek, és komoly kárt okoznánk ezzel Magyarországnak.
Leginkább erre szeretném fölhívni a figyelmet, és azt hiszem, hogy a tegnapi szavazáson is ez a közakarat nyilvánult meg. Bízom abban, ha akár módosító indítványokkal is, vagy a részletes vitában majd további kiegészítésekkel is, de a parlament ezen rendkívül fontos országgyűlési határozatban döntésre fog jutni, és ez a képviselői indítvány el fogja érni azt a célját, amiért képviselőtársunk beadta.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés