DR. JUHOS KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy nemcsak az a szégyenteljes dolog, ahogy itt már a képviselőtársaim elmondták, hogy az ország miniszterelnöke, miniszterelnök-jelöltje annak idején ígéretet tett az állampolgároknak, a választópolgároknak akár például az ingyenes tankönyv kérdésében; szerintem sokkal szégyenteljesebb az a dolog, ahogy önök, kormánypárti képviselők most ehhez a témához hozzászólnak.
Hiszen ha az a véleményük, hogy az az ígéret Medgyessy úr magánügye, vagy bármilyen egyéb kitételt alkalmaznak, akkor ezt a véleményüket annak idején is el kellett volna mondaniuk. Mert nemcsak az állampolgárok, nemcsak a szülők azok, akik egy tankönyvvásárlási időszakban felháborodtak, és számon kérték önökön is, akár éjszaka is, képviselő úr, akár a rádión keresztül, akár személyesen is, hogy hol van az az ingyenes tankönyv, hanem szeretném önöket azokra a sorokra és azokra a kellemetlen pillanatokra emlékeztetni, amelyeket az iskolák vezetői, az intézmények vezetői, igazgatói, a gazdasági vezetők éltek át akkor, amikor rajtuk kérték számon az önök ígéreteit. Talán önök nem járnak emberek között, talán nem mennek el az iskolába az unokáikkal, gyerekeikkel? Nem érzékelték ezt a fajta helyzetet, ami a tanévnyitáskor kialakult az intézményekben?
Azt szeretném, ha legalább most, akár éjjel tíz órakor is nyíltan vállalnák azt, hogy ez az ígéret, amit a miniszterelnök tett, hamis volt, és hogy önök ezt nem támogatták, és nem is fogják támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés