KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát azért is, mert válaszából kiderült, hogy ugyan a kollégiumi közalapítványt megszüntetik, de a kollégiumokat nem kívánják megszüntetni. (Derültség a Fidesz soraiban.) Ez egy örvendetes hír. Hogy a férőhelyek száma több, mint amennyi jelentkező van, eziránt is kétségeim vannak, csak itt az a probléma, hogy a kollégiumnak az az alapvető funkciója, hogy ott biztosítsa a férőhelyet, ahol éppen nem lakik az adott delikvens, aki szeretne kollégista lenni. Ezt a hátrányt nem tudjuk áthidalni azzal, hogy a kollégiumokat átvontatjuk arra a helyre, ahol arra szükség volna esetleg.

A gazdasági helyzetre való hivatkozásra inkább nem mondok jelzőt, hiszen a 2004-es költségvetésben egy fia forint nem volt a kollégiumi közalapítvány finanszírozására. Tehát a megszorító intézkedésekkel aposztrofált pénzelvonás nulla forintot jelentett a közalapítvány megszüntetésében, úgyhogy válaszát nem tudom elfogadni.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu