LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Úgy vélem, nem érdemes újra lefolytatni azt a vitát, amit az elmúlt alkalommal az általános vitában itt lefolytattunk. Engem akkor arról győzött meg az a vita, hogy az adatvédelmi aggályokkal ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt egyetértenek, és azt vártam - talán nem is ok nélkül -, hogy egy jó törvényt az előterjesztőnek kell még jobbá tenni, netán éppen egy általános vita hatására, és vártam azokat a módosító javaslatokat, amelyek megteszik a megfelelő korrekciót.
(22.00)
Most mind Tatai-Tóth András, mind Gusztos Péter tulajdonképpen egy ígéretet tett, hogy majd az oktatási bizottsági ülésen a megfelelő csatolt módosító indítvány meg fog születni. Mert, Tatai-Tóth képviselő úrnak mondom, a telefonszám is benne van, ha el tetszik olvasni. Nyilván elolvasta alaposan a javaslatot. És ne kezdjük el újra, hogy miért van szükség egy telefonszámra, ezt egyébként joggal kifogásolta Szabó képviselő úr is. Tehát abban bízom, hogy az oktatási és tudományos bizottság ülésén elfogadásra kerül egy olyan módosító javaslat, amelyik kiküszöböli ezeket az aggályokat. Különben mindenképpen Alkotmánybírósághoz kell fordulnunk, éppen adatvédelmi szempontból, mert elfogadhatatlannak tartjuk, ha azok a rendelkezések életbe lépnek, amelyek valóban megsértik az adatvédelmet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés