LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szabados államtitkár úr arról beszélt, hogy az általunk javasolt kétesztendős moratóriumot a kormányzat jogilag nem tudja megvalósítani.

Mi pedig azt mondjuk, hogy éppen a kormánynak van lehetősége beterjeszteni a parlament elé egy olyan kétharmados törvényjavaslatot, amelyet minden bizonnyal támogatni fogunk, és ez lehetőséget adna arra, hogy valóban két esztendeig óvoda-, iskolabezárás, -szüneteltetés, -átszervezés ne legyen Magyarországon.

Itt nem arról van szó, és nem azokról az esetekről beszélünk, ahol elfogyott a gyerek, hanem ahol bizonytalanság van, ahol tulajdonképpen az önkormányzat megpróbálja megtartani, még a kormányzat is próbál különféle alapokkal segíteni, még ma is ad segítséget a kisebb települések iskoláinak, pályázatokkal különféle közalapítványi segítséget ad. Tehát az ilyen helyzetekre mondjunk ki moratóriumot, mert úgy vélem, hogy a megszületett határozati javaslatban is benne van az a lehetőség, hogy ebben az elkövetkezendő két esztendőben érdemi változás ne történjen. Csak parlamenti beavatkozással tudjuk ezt az általam, és gondolom, általunk súlyosnak vélt helyzetet feloldani, illetve a cselekvés, a megoldás felé terelni a folyamatokat.

A másik: arról beszélt az államtitkár úr - és ebben egyetértünk -, hogy a minőség döntse el az iskola, óvoda életrevalóságát. És arról beszélt az államtitkár úr, hogy ezekben az esetekben, helyzetekben az önkormányzat tulajdonképpen mindent megtesz, de nem tud mindent megtenni. Nem tud mindent megtenni, mert például fejkvóta alapján kapja a finanszírozást.

Éppen azért mondjuk, hogy kell egy olyan pénzügyi alap, egy számításaink szerint 6 milliárdos… - és most már van anyagunk ahhoz, hogy egyáltalán számolni tudjunk, éppen a vizsgálóbizottság adott lehetőséget arra, hogy adatokat feldolgozzunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, van egy 6 milliárdos alap, illetve javaslunk egy 6 milliárdos alapot, de nyilván pályázati úton és olyan technikákkal, ahogy egyébként is működtetjük ezeket az alapokat. (Az elnök ismét csenget.)

Tehát mindenképpen azt látom - és befejezem, nem fogok már többet megszólalni, elnök úr -, hogy jó helyzetben vagyunk, de hiányzik ez a pluszlépés, ez a kétesztendős moratórium, a 6 milliárdos alap, amely megfékezné a folyamatokat, illetve jó irányba terelné a következő két esztendőben az óvodák, iskolák jövőjét.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu