SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben tárgyalt önálló törvényjavaslat gyakorlatilag azt volt hivatott elkerülni, hogy a gyermek vállalása ne jelentsen automatikusan szegénységi rációt egy családban, hiszen a gyes összege minden egyes szülő nőt megillet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A néhai kormányok 1985-ben vezették be, a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény keretein belül, a gyermekgondozási díjat. Ez az ellátás azt volt hivatva szolgálni, hogy egyre több gyermeket vállaljanak a szülők. Tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a gyessel ellentétben a gyermekgondozási díjban csak az az édesanya részesülhet, aki munkaviszonnyal rendelkezett, mielőtt szülni ment volna. Tisztelt Képviselőtársaim! Már 1989-ben arról beszélt a szocialista-szabad demokrata kormány volt egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonya, Csehák Judit - idézem -: “1989-ben a gyed korhatárát ki fogjuk terjeszteni a gyermek kétéves koráról a gyermek hároméves korára.ö Én úgy gondolom, hogy miután közel 15 év telt el ezen kijelentés óta, és miután a gyermekgondozási díj a gyermeknevelés szempontjából rendkívül fontos intézmény, ezért ténylegesen tárgyalnia kellene a magyar parlamentnek erről az indítványról.

Ha esélyegyenlőségről beszélünk, hiszen a kormány népesedéspolitikai koncepciója is erről szól, ez a vezérlőelve, akkor olyan családpolitika kell, amelyik esélyegyenlőséget biztosít a magasan képzett és a kevésbé képzett nőknek egyaránt. Olyan családpolitika, amely nem tekinti gazdagnak a tanárnőt, a mérnököt vagy a pályakezdő orvost, hanem azokat az intézkedéseket is továbbfejleszti, amelyek elsősorban ennek a széles rétegnek a gyermekvállalását ösztönzik, gyermeknevelését könnyítik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1987. évi LXXXIII. törvény módosításának, amelyet több MDF-es képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, a 42/B. §-a, amely - még egyszer szeretném idézni - arról intézkedne, hogy a gyermekgondozási díj a gyermek kétéves kora helyett a gyermek hároméves koráig járjon, pontosan ezt az esélyegyenlőséget biztosítaná. Miután mindannyian azt szeretnénk ebben az országban, hogy egyre több gyermek szülessen, kérem, hogy egy-egy intézkedéssel ebbe az irányba ható döntéseket hozzunk.

Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nemzeti alapértékekről beszélünk, akkor ezen nemzeti alapértékek körébe tartozik a gyermekvállalás ösztönzése. Márpedig a családok támogatásáról szóló törvény, illetve a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény módosítása és egyáltalán tárgysorozatba-vétele ezt a célt szolgálná.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket még egyszer, a lelkiismeretükre hivatkozva, hogy felelősségük teljes birtokában ne vessék el a tárgysorozatba-vételt. Arra kérem a magyar parlament mind a 386 képviselőjét, hogy szavazzon igennel, amikor a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét javasoljuk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu