DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Én természetesen laikusként szólok ehhez a kérdéshez, még akkor is, ha az apropót két előttem szóló képviselő is adja, bár eredetileg is hozzá akartam szólni, csak nem akartam menet közben megzavarni a menetet.
Világosi Gábor arról beszélt, hogy igazából áttörés majd Schengen után lesz ebben a kérdésben, illetve Herényi Károly beszélt arról, hogy főleg a fiatalok számára és általában az állampolgárok számára a jelenlegi törvényjavaslat alapján, ha majd életbe lép és működni fog a rendszer, akkor gyakorlatilag egy dokumentumcsere fog látszani. Tehát magyarul: eddig útlevéllel utazhattak, innentől kezdve személyi igazolvánnyal, de igazából az ellenőrzés továbbra is meglesz a határon. Ilyen szempontból egy csomó kérdést tehet fel az állampolgár, mi változik igazából akkor a rendszer életbelépése során.
Természetesen ezeket a kérdéseket nem a törvényjavaslathoz teszem fel, hanem általában, illetve azért, hogy feltehetőleg a minisztériumnak is, illetve a kormánynak is lesz még abban dolga, hogy az átmeneti időszakban - és ez alatt értem a Schengenig terjedő időszakot - mindenképpen tudatosítani kell az állampolgárokban azokat a változásokat, amelyeket május 1-je után adott esetben a törvényjavaslat kapcsán érzékelni fogunk, mert mondom még egyszer: sokak számára ez tulajdonképpen egy egyszerű dokumentumcserét jelent, de igazából semmi többet, és ennél biztos, hogy többet gondolnak erről a dologról.
Köszönöm szépen. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés