KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés jelen pillanatban a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslattervezetet tárgyalja, s fölvetődik az a laikus kérdés, hogy mire való a honvédség, mire való a hadsereg. A címből nyilván következik ennek a kérdésnek a föltétele. Erre szerintem az emberek és az alkotmány ugyanazt a választ adják, hiszen meglehetősen logikus a válasz. A válasz pedig az az alkotmány szövege szerint, hogy a fegyveres erők alapvető kötelessége a haza katonai védelme, márpedig - szeretnék most visszamenni a mondat elejére - az országgyűlési határozati javaslat az Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szól.

Ez a határozati javaslat kimondva-kimondatlanul - bár inkább kimondva - négy szeletre próbálja szétszedni a Magyar Honvédség feladatait, és van is négy ilyen dimenziója egyébként a Magyar Honvédség feladatrendszerének. A mi módosító javaslatainknak - melyet Simicskó István és Nyitray András képviselőtársaimmal nyújtottunk be - a súlypontok áthelyezése volt a célja. A kormány javaslata szerint ez a négy dimenzió: az ország katonai védelme a NATO-val közös fellépésben, tehát nem külön és nem önállóan; én mégis ezt két dimenziónak értem, van egy katonai védelem, amit önállóan el kell látnunk, egy szövetségesi rendszerben dolgozunk, ez a NATO. A NATO-szövetségesi rendszeren kívül vannak nemzetközi válságkezelő és békeműveletekben való részvételre kötelező, azt önként vállalt szerződéseink, ilyen tagságaink, amelyek ebből fakadnak. A negyedik szelet pedig, amely ide becsempészésre került - eddig erről nem volt szó, mármint a parlament ezt megelőző, honvédelemmel kapcsolatos munkájában ilyen kérdésről nem volt szó -, úgy szól: valamint egyéb nemzetközi műveletekre.

(11.30)

Azt gondolom, illetve azt gondoljuk, ezt tisztába kell tenni, és a módosító javaslatainkkal abba az irányba szeretnénk elvinni az országgyűlési határozati javaslat megszavazását, illetve ezt szabjuk mi magunk feltételnek ehhez, hogy koncentráljunk a “fegyveres erők alapvető kötelessége a haza katonai védelmeö feladatra. Ugyanis az teljesen nyilvánvaló, hogy a NATO szövetségesi rendszerén belül a washingtoni szerződés vonatkozó cikkelyének megfelelően a NATO-tagországok kötelessége, érdeke a saját közös értékeik mentén egymás védelmének biztosítása, azonban a NATO-szövetségesek föllépéséig minden országnak magának kötelessége a saját szuverenitását, területi épségét biztosítani. Ezért nem jó, ha egy kormány ezt nem önállóan kívánja a honvédség feladataként megemlíteni, hanem azonnal úgy említi meg a bevezetőben, hogy az ország katonai védelmét is a NATO-val kötelékben, a NATO-val szövetségesként képzeli csak el, tehát lemond arról, hogy a Magyar Honvédség önállóan képes legyen a katonai területi védelmet biztosítani az ország szempontjából.

Ezért nyújtottunk be módosító javaslatokat az országgyűlési határozati javaslat 4., 5. és 7. pontjaihoz, amelyekben azt javasoljuk, hogy a 4. pont a) bekezdéséből, amely így szól eredetileg, hogy a Magyar Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának védelmére kell felkészülnie a Magyar Honvédségnek, reális visszatartó erő megjelenítésére a NATO kötelékében, ebből a “NATO kötelékébenö szóösszetétel kerüljön ki, azzal együtt, hogy a Magyar Honvédségnek kötelessége a NATO kötelékében a washingtoni szerződés adott cikkelyei alapján nemzetközi műveletekben való részvétel, de a Magyar Honvédségnek a NATO kötelékén kívül is biztosítani kell az ország katonai védelmét. Ezért nemhogy szerencsésnek nem tartjuk, de nem tartjuk jónak és helyesnek sem, hogy ez ide belekerült.

Hogy ez nem véletlen, arról árulkodik a határozati javaslat 5. pontja, ahol a kormány-előterjesztés szintén visszacsempészi ezt a gondolatot, hiszen azt írja, hogy a hazai területen végrehajtásra kerülő feladatok során az átalakított haderő legyen képes az ország fegyveres védelmére a szövetséges erőkkel együttműködve. Ez helyes, ám amíg a szövetséges erők nem érkeznek ide - adott esetben, hiszen önök is feltételezik a veszélyt, egyébként nem került volna ide a határozati javaslat, mert erről normatív módon kell rendelkezni -, addig a Magyar Honvédségnek önállóan kell gondoskodnia az ország fegyveres védelméről. Ezért mi javasoljuk ebből a szövegösszefüggésből is kihagyni, hogy a “szövetséges erőkkel együttműködveö. Azonban elismerve, hogy a NATO szövetségesi kötelékén belül kell adott esetben fellépnünk, és várhatjuk el a segítséget, ezt egy kiegészítő mondatban szeretnénk visszaemelni, magyarul: az átalakított haderő legyen képes az ország katonai védelmére önállóan, és később azt javasoljuk, legyen arra képes, hogy a szövetséges erőkkel együttműködjön a washingtoni szerződés adott cikkelyei bekövetkeztekor, azok teljesülése vagy fennállta esetén. Kérjük, méltányolja a parlament ez irányú kezdeményezéseinket, mert biztosak vagyunk abban, hogy ez felel meg az alkotmány szellemének.

Az eddigi hozzászólók is említették a nemzetőrség gondolatát, Karsai Péter kis helytörténeti vonatkozással is kiegészítette ezt. Én egy olyan gondolatot szeretnék idehozni önök elé, amelyet a múltkor éppen Juhos Katalin, nem honvédelmi bizottsági tag képviselőtársunk fejtegetett. Mégpedig, ha az önök számára az a gondolatmenet, amit Simicskó István eredetileg beterjesztett, a nemzetőrségről szóló határozati javaslata, tehát, ha ezzel a gondolatmenettel nem tudnak megbarátkozni, önmagával a nemzetőrség gondolatával, hogy ezt létre kellene hozni, akkor gondolják végig ezt más logikával. Legyen a logika egyrészt az, hogy amennyiben az ország katonai védelméről önállóan a Magyar Honvédség keretén belül önök erről lemondanak, akkor ezt a logikát nem elfogadva, de végiggondolva eleve logikus, hogy a nemzetőrséget állítsuk fel, hiszen ha a Magyar Köztársaság nem tudja szavatolni a saját honvédségén keresztül, csak a NATO-val szövetséges erőkkel a haza katonai védelmét, és esetleg érvényesül az az elképzelés, amin önök erőteljesen dolgoznak, hogy a sorkötelezettség szűnjön meg, abban az esetben lemondunk arról az egyéni, személyes képességről, hogy a magyar emberek meg tudják magukat védeni adott esetben, ezt pedig nyilván valamiféle szervezett keretben kell megtenni. Ha önök ezt a honvédségen belül nem szívesen látják, akkor mindenképpen meg kell adni azt a lehetőséget, hogy képesek legyenek magukat megvédeni, akár katasztrófa, akár az országot ért támadás esetén a szövetséges csapatok ideérkezéséig.

Én nem ismerem a polgárőrség munkáját, nem ismerem az eredményeiket. Felfigyeltem egy hírre a hét végén, miszerint a polgárőrséget nem túl pozitívan körüllengő gondolat, ami a múltban felfedezhető volt, kezd oszlani, és kezdik elérni azokat az eredményeket, amelyekre ezek a polgárőrségek adott településeken létrejöttek. A nemzetőrségnek kiterjesztettebb értelemben hasonló feladata lehetne. Magyarul, próbálják meg a szerint a logika szerint elfogadni a nemzetőrség felállításának szükségességét. Ha le kívánnak mondani az ország területi védelméről, önállóan a Magyar Honvédség keretein belül, akkor engedjék meg a magyar embereknek, hogy akkor legalább saját magukat megvédjék egy adott szervezeti struktúrán belüli képzéssel, időnkénti visszatéréssel, egyébként a civil szakmájukat és a civil életüket föl nem adva, hogyha ezt ők önként vállalják. Azt gondolom, hogy ezzel őket egy tudáshoz és egy képességhez segítjük hozzá.

Ha ezt a logikát végiggondolják, akkor azt hiszem, nehéz erre a módosító javaslatra nemet mondani. Kérem, fontolják meg, és a végén majd támogassák szavazataikkal.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Mécs Imre tapsol.)

Forrás: parlament.hu