ELNÖK:
A képviselő úr a választ nem fogadta el; kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e
a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 168 igen, 116 nem, 1
tartózkodó szavazat mellett elfogadta (Több
képviselő jelzi, hogy nem működik a gépe.), és egyben kérném szépen, hogy a
jelentkező képviselőknek a szavazatszámláló gépét szíveskedjenek bekapcsolni.
Kérem, emeljék fel a kezüket!
Tisztelt
Képviselőtársaim! Kérem önöket, akik a kezüket felemelték, hogy jelentsék be,
hogyan szavaznak. Az igen szavazatokra, kérném szépen, emeljék fel a kezüket.
Jegyző úr, legyen szíves! (Podolák György
jelzésére:) 11 igen szavazatot számol a jegyző úr. Lázár urat kérném
szépen, számolja meg a nem szavazatokat. (Dr. Lázár
János jelzésére:)
Kimondom
a határozatot még egyszer: 168 igent rögzítettünk géppel, 11 igent kézi
szavazással; a nem szavazatok száma gépi szavazásnál 116, kézi szavazásnál 17;
tartózkodó szavazat 1 volt.
Megállapítom,
hogy az Országgyűlés a miniszteri választ elfogadta.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Szabó Gyula, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be
a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez: Uniós pályázatokö címmel. Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés