SZABÓ
GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt
években megtett kezdeti lépések után a pályázatírás is komoly és jó irányba
történő változásokon ment keresztül. A mostanra már kialakult, valamint
kialakulóban lévő pályázati rendszerek nagy segítséget jelenthetnek a civil, a
gazdasági, valamint az állami szektorban működő szervezetek számára abban, hogy
elképzeléseiket, terveiket jobban és magasabb színvonalon valósíthassák meg.

Ha a
jövőt nézzük, a pályázatírásnak nagy szerepe van, illetve lesz a
mindennapjainkban. Pályázati lehetőségek jelennek meg az élet szinte minden
területén, külföldön és belföldön egyaránt. Egyre gyakoribb és az Európai
Unióba történő belépésünk után még inkább hozzá kell szoknunk, hogy a
fejlesztési elképzeléseink megvalósításához szükséges pénzügyi forrás
megszerzéséhez pályázatot nyújtunk be valamelyik pénzügyi alaphoz. Bármelyik
szervezetnek először azt kell világosan látnia, hogy milyen cél érdekében,
kikkel együttműködve végezheti felvállalt feladatát. Ha tiszták a célok,
ezekhez könnyen találhatnak segítőtársakat, és ha fontosnak tartják kapcsolatukat
a környezetükkel, szinte magától értetődően találnak rá azokra a megoldásokra,
amelyek a közös ügyek szolgálatához elengedhetetlenek.

A
pályázat az írásbeli anyagok minden előnyével és hátrányával rendelkező
támogatásszervező eszköz. A pályázati anyag azon a feltételezésen alapul, hogy
a pályázó szervezet és a leendő támogató közös értékekkel és hosszú távú
célokkal rendelkezik. Sokszor felmerül a kérdés, mikor érdemes pályázatot írni.
Úgy gondolom, hogy bármikor, ha van egy megvalósítandó, jó ötletünk, amihez már
kidolgoztunk egy részletes munkatervet, és a szervezetünk készen áll annak
megvalósítására. A pályázatírók az évek során hozzászoktak igen sok rosszul kialakult
gyakorlathoz, például a „biztos, ami biztosö elv félremagyarázott
alkalmazásához, nevezetesen, hogy ugyanazt a már megírt programot minden
különösebb kiigazítás vagy aktualizálás nélkül több, különböző szándékú,
nagyságrendű és kondíciójú pályázatra is beadják.

(Az elnöki
széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A
másik eset: lehet, hogy egy reálisan megfogalmazott, tartalmas programot
„úgysem adják meg az egészetö felkiáltással egy irreális, feltupírozott
költségvetéssel adják be ‑ ezek után viszont az őszinte
csodálkozás következik, hogy nem nyert a benyújtott pályázatuk. Véleményem
szerint ezért nem érdemes füllenteni sem a tartalom, sem az anyagiak terén.

Tisztelettel
kérdezem a miniszter úrtól, hogy a szaktárca tud-e segíteni azokon, akik
kevésbé jártasak az ilyen pályázatok megírásában, valamint milyen eredményeket
várnak attól, hogy diplomás pályakezdőket képeznek ki uniós pályázatírókká. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu