TÁLLAI
ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Egy
rövid kis történetnek, kérem, hogy közösen vonjuk le a tanulságát és a
konzekvenciáját.

Történt
hajdanán, hogy végezte a vám- és pénzügyőrség a dolgát, és hibát talált. Olyan
hibát talált, hogy 83 millió forint bírságot kellett neki kiszabnia egy
újonnan létesített üzemanyagtöltő állomás miatt. A cég külföldiek tulajdonában
volt, és lám-lám, a külföldiek megtalálták azt a jó szándékú és segítőkész
államtitkárt, aki hatékony eszközökkel és módszerekkel elérte, hogy a bírságot másodfokon 83 millió forintról 100 ezer
forintra csökkentsék.

Az
ügy megjárta a bíróságot, végül a legfőbb ügyész óvást nyújtott be a
minisztériumhoz a törvénytelen döntés miatt. Az ügynek az akkori miniszter
vetett véget, amikor hatályon kívül helyezte a törvénytelen döntést. Szó
szerint a következőt írta a miniszter: „A vámhatóság eljárása során tehát nincs
lehetőség arra, hogy méltányosságból egy adott jogsértést egy, az enyhébb
bírság kiszabását lehetővé tevő kategóriába soroljanak, mint ahogy arra sem,
hogy a jogsértéshez kapcsolódóan kiszabott bírságnak a törvényben meghatározott
összegét mérsékeljék.ö

Tisztelt
Miniszterelnök Úr! Kérdezem, tudja-e, ki volt az az államtitkár, aki nyomást
gyakorolt a vám- és pénzügyőrségre egy külföldi tulajdonú cég érdekében azért,
hogy törvénytelen döntést hozzon. Tudja-e, hogy ki volt az a miniszter, aki
csak a legfőbb ügyész óvására vetett véget a törvénytelen eljárásnak?

Kérem
a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu