DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kistelepülésen élve kezdek félni, hogy a dunaújvárosi egzisztenciájú képviselő, a budapesti kerületi volt polgármester, a nagykanizsai képviselő, a pécsi polgármester aggódik értünk. Borsózik a hátam ettől az aggodalomtól.

Ez a törvénycsomag, amit elénk terjesztettek, rólunk szól. Ez Nagynyárádról szól, a nagynyárádi polgárokról szól, és arról az 1700 Nagynyárád nagyságú településről az országban, ahol, mondjuk, nem élnek ezren. Körülbelül itt húzták önök meg ezt a települési határt, akiknek az önkormányzati jogait, ha úgy tetszik, el akarják venni. Ugyan ezt nem direkt és egyenes szándékkal, hanem surranópályán akarják megtenni, és ez az önkormányzatoknak több mint a fele.

Tudom, hogy Pécsről nézve abszolút lényegtelen kérdés az, hogy önkéntesen társulunk vagy kötelező módon társulunk. Ezt Toller képviselő úr már előrevetítette, és ugye, ki fogja fejteni nekünk az elkövetkezendő két percben. Nagynyárádról nézve ez egy nagyon lényeges kérdés. Ne aggódjanak a mi kicsi települési iskoláinkért! Ne aggódjon a dunaújvárosi polgármester úr vagy képviselő úr azért, hogy a falvakban élők a lábukkal szavaznak, amikor elmennek a nagyobb városi szolgáltatásokat igénybe venni! Vannak kicsi települési iskolák, amelyekre nem ez a szolgáltatási színvonal a jellemző.

Egy másik példát hadd hozzak fel! A jegyzőkről már polemizáltunk. Az önök szándékai szerint a körzetközpont jegyzője kapna többletfeladatokat, és mondjuk, ez indokolja azt, hogy a közigazgatási hivatal valamilyen szinten beleszóljon a jegyzők kinevezésébe. A belügyminiszter asszony azt mondta, hogy kerülnek oda államigazgatási feladatok. Ez más jegyzőre is igaz, mégse szól bele senki a jegyzők kinevezésébe. De akiknek az érdekében ellátja ez a jegyző a feladatot, az az 1700 kicsi település, ahonnan viszont el fognak kopni az önkormányzati feladatok, azok milyen beleszólási jogot kapnak? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu