DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr, és elnézést az egyperces malőrért.

Érdeklődéssel hallgattam a többségi hozzászólót, mindössze azt felejtette el mondani, hogy többségi vélemény nem hangzott el a bizottsági ülésen, hozzászólásuk sem volt az egész témához, ezért volt érdekes ezt a megközelítést hallgatni, hogy emberi jogi megközelítésből vizsgáltuk-e ezt a kérdést. Az ellenzék álláspontja a kérdésről a következő volt. Azt az álláspontomat osztottam ott meg a bizottsággal, hogy gyakorló polgármesterként is el tudnám fogadni azt, hogy tíz-egynéhány évvel a rendszerváltás után az önkormányzati szintek újragondolása egy aktuális kérdés lehet. Ezt, azt gondolom, senki nem vitatja. Mikes Éva is az előbb ennek a véleményének adott hangot. Ugye, közigazgatási reformról sajtópolémiákból tudunk, országgyűlési képviselők ezzel a kérdéssel csak egyszerűen irodalmi élményeik alapján találkoznak. Lehet, hogy a szakbizottság már valamilyen mértékben foglalkozott ezzel a kérdéssel, de az összes többi bizottság érdemben ezzel a kérdéssel foglalkozni nem tudott, holott ez egy nagy horderejű kérdés, a kormány programjában is benne van, hogy valamifajta közigazgatási reformot elindítana.

Az én felfogásom szerint vagy a bizottság kisebbségi véleményének felfogása szerint ez egy összefüggő rendszer, ahol elképzelhetetlen, hogy a rendszer egyik elemét valamilyen oknál fogva elmozdítjuk úgy, hogy nem látjuk a rendszer többi elemét. Tehát azt gondolom, hogy az Országgyűlésnek dűlőre kellene jutnia abban, hogy hogyan alakítja át a magyar igazgatás rendszerét, hatáskörök hogyan kerülnek el a kormánytól, mondjuk, az egyelőre nem létező régiók irányába, mi lesz a megyék szerepe, a szétaprózódott önkormányzati rendszert kell-e összeépíteni, meg kell tartani ennyi önkormányzatot vagy sem, vagy csak igazgatási feladatokat kell kistérségekre koncentrálni.

Ha koncepció szintjén legalább a politika eldöntené ezeket a kérdéseket, akkor nyilvánvalóan lehet beszélni arról, hogy mi történjen a kistérségekben. Egyelőre a koncepciót nem látjuk, hanem csak azt látjuk, hogy a kormánynak elhatározott szándéka, hogy kényszertársulásokkal, alkotmány, önkormányzati törvény módosításával és a kényszertársulási törvény létrehozásával márpedig létrehozza azt a kistérségi szintet, amit csak úgy lehetne helyesen értelmezni, ha az egész rendszert látnánk. Ezt mi elfogadhatatlannak tartjuk. Azt gondolom, hogy semmi más nem történik itt, a kormány mindössze arra tenne kísérletet, hogy valakin megspóroljon valamit az igazgatásban. Ez nyilvánvalóan mindig az a szereplő, akivel szemben a legkisebb az ellenállás. Ezek pedig a kicsi települések, a szétaprózódott kicsi településeket lehet első körben az önök elképzelése szerint egy törvényi parancsra beterelni a kistérségekbe. Ezt mi támogatni nem tudjuk azért, mert nem látjuk az egész rendszert, ezért számunkra elfogadhatatlan a kényszertársulás intézménye, és ezért azt gondoljuk, hogy a kormány ezzel ne kísérletezzen.

A másik dolog, amit szintén Mikes Éva szóba hozott, és a mi bizottsági ülésünkön is elmondtuk, elmondtam, hogy ami itt elindult, a lehető legdrágább közigazgatási szervezet lesz, amit Magyarország most itt elindít. Települési szint - lehet azzal érvelni, hogy az nem egy önkormányzati szint, ami itt létrejön, de létrejön az önök szándéka szerint valamilyen igazgatási egység kistérségi szinten is, a megyék sorsa egyelőre eldöntetlen, marad minden, és gondolkodnak önök egy régióról. Plusz itt van a területfejlesztés intézményrendszere ezzel párhuzamosan, mert a területfejlesztési törvény egy 50 százalékos törvény, önök amögé is odatesznek valamilyen infrastruktúrát, valamilyen igazgatást, és ez akkor is igaz, még ha, mondjuk, a kistérségek szintjén önök esetleg a székhely település jegyzőjére telepítenék az adminisztráció lényegét.

Tehát az, amit itt önök elindítottak teljesen átgondolatlanul, nemhogy leegyszerűsítené és olcsóbbá tenné a rendszert, hanem a rendszer elburjánzásához lesz csak jó, és még egyszer mondom, a falvak nézőpontjából pedig azt tudom megfogalmazni, hogy ez egyszerűen az első lépés ahhoz, hogy hatásköröket vonjanak el a kicsi településektől, és ezzel a kicsi települések önkormányzatiságát kiürítsék. Ehhez mi nem adjuk a nevünket.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu