SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a belügyminiszter asszony nincs bent az ülésteremben, neki szerettem volna válaszolni.
Én az előző ciklusban nem voltam képviselő, de polgármesterként az előző ciklusban és a jelenlegi ciklusban több tucatszor fordultam a Belügyminisztériumhoz az okmányirodák problémáinak a megoldásával. Éppen tegnap jött meg Tóth Zoltán államtitkár úrnak a válasza, amely természetesen elutasító - számomra ez nem természetes.
Tisztelt Képviselőtársaim! 2004. május 1-jétől minden közintézményt akadálymentesen kellene megközelíteni. Az okmányirodák tucatjainál ez a lehetőség nem biztosított, és az önkormányzatok jelenlegi finanszírozási helyzetében nem tudnak erre pénzt költeni.
Hogy visszatérjünk a jelenleg tárgyalt törvényekhez: tisztelt képviselőtársaim, nem folyik más, mint időhúzás. Nem kell itt semmiféle törvénymódosítás, sem az alkotmány, sem az önkormányzati törvény, sem a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvény módosítása. Önök a 2004. évi állami költségvetésben jóváhagytak 9,5 milliárd forintot a kistérségi fejlesztések és a kistérségi társulások ösztönzése céljából - az igaz, hogy ebből már 2,5 milliárd forintot el is vont a Draskovics-csomag.
Tisztelt Képviselőtársaim! A több tárcaközi egyeztetést megjárt kormányrendeletet kell kiadniuk. Ez a kormányrendelet pontosan meghatározza, hogy milyen célokra lehet igénybe venni a most már 7 milliárd forintra zsugorodott összeget. Ha a kistérségi társulások - mert többen vannak ilyenek - úgy gondolják, hogy önkéntes alapon társulnak, akkor, kérem tisztelettel, oda kell adni ezt a pénzt, nem kell húzni az időt, hogy ez a 7 milliárd forint minél tovább ott maradjon a kormányzatnál. És ha ennek az évnek a tapasztalatai megmutatják egyébként, hogy ezek a társulások életképesek-e, ezek a nagy ellátórendszerek így átalakíthatóak-e, akkor jövőre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) visszatérhetünk rá, egy év tapasztalata után. A kormányrendeletet kérjük, tisztelt képviselőtársaim (Az elnök ismét csenget.), és abban az esetben mehet a kistérségi társulások önkéntes szervezése.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés