KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aláírásokat gyűjtenek az ormánsági településeken, és egységesen mindenki nevét adja a kezdeményezéshez.

(19.20)

Népi kezdeményezésről van szó, az itt élők infernális nyomorára kívánják ugyanis ezáltal a kormány figyelmét felhívni. Az emberi nélkülözés és nyomor olyan foka, amely az itt élőket önhibájukon kívül sújtja, a világon mindenütt éhséglázadás kitöréséhez vezetne.

Az ormánságiak ezzel szemben - az állampolgári fegyelem és méltóság iskolapéldáját nyújtva - lassú elpusztulásuk előtt egy utolsó segélykiáltást fogalmaznak meg azok felé, akiknek módjukban állna megakadályozni a tömeges tragédiát.

De hát mit is kérnek ezek a nélkülözők? Csak az emberi létminimumot kérik, sőt még annál is kevesebbet. Idézek a népi beadványukból: “…a létminimum alatt élők helyzetét elviselhetőbbé tenni, és ezen csak a kormány változtathat. Kétségbeejtő, hogy lehet elnézni ezt a nagy nélkülözést… Ez ellen pedig addig kellene tenni, amíg nem késő! Mert nem sokat kér a nép, csak munkát, kenyeret.ö

Nézzük, mi is idézte elő ezeket a kétségbeejtő állapotokat! Az Ormánság az ország egyetlen olyan térsége, amelytől lassan száz éve mindig csak elvontak. Trianonban elvették a természetes gazdasági környezetét, a szocialista rendszer titóista határsávos őrülete pedig elvette a szabadságát, még házat sem volt szabad építeni. 1990 után - a délszláv háború miatt - tovább maradt az elszigeteltség, sőt még a néhány térségben lévő vállalkozás is elvonult. Ezek után nem lehet csodálkozni az itteni 40 százalékos munkanélküliségi átlagon.

Szinte elképzelhetetlen, de egy ilyen szegény térségből a Medgyessy-kormány ideje alatt még további elvonásokra került sor. Bezárták a postákat, megszüntettek iskolákat, bezárt a térség egyetlen benzinkútja, sőt a falvakba kivonuló tüdőszűrés is már a múlté. Gyógyszerre nem telik, a beteg emberek népi gyógymódokkal kénytelenek kúrálni magukat, akár a középkorban. Az átlagéletkor ugyancsak a középkor statisztikai mutatóit idézi. Nem csak az embereknek nincs pénzük, az önkormányzatoknál hasonló a helyzet: már az alapvető közszolgálati feladataik ellátására sem futja.

Pedig némi költségvetési visszaosztás megilletné ezt a térséget is, legalább is a suum cuique elve alapján, vagyis mindenkinek megadni, ami jár neki. Az állam adós az itt élőkkel szemben, hiszen a korábbi évek megkezdett beruházásai - lakossági földgáz bevezetése, munkahelyteremtő program, kistérségi programok - a 2002-es kormányváltáskor leállításra kerültek.

Sajnos, a máshol történő beruházások előnyeiből, például az M5-ösből vagy a 4-es metróból még közvetve sem részesedhetnek az ormánságiak. Azaz közvetve mégis, mivel a költségek terhe őket is sújtja. A tetemes állami hitelfelvételekből ide egy fillér sem került kihelyezésre; ez a térség csak az állami terhekből részesedik.

Pedig úgy tűnik, a kormány dúskál a felesleges pénzeszközökben, hiszen még a kereskedelmi televízió rétegműsorának, a Való Világ sorozatnak is 800 millió forintot tudott folyósítani. 800 millió forint az Ormánságban nagyon nagy tőke. Ennyi pénzből az itteni emberek tenni akarása életet tudna lehelni az itteni lepusztult viszonyokba.

Amennyiben a kormány a tényleges való világot szeretné támogatni, akkor keresve sem lehetne alkalmasabb helyszínt találnia az Ormánságnál. Napjaink igazi való világa ugyanis az Ormánságban játszódik, a létfenntartás heroikus küzdelmének támogatása pedig a mindenkori kormánynál prioritást kell hogy élvezzen, holmi propagandisztikus célú jóléti rétegéletformák támogatásával szemben.

Amennyiben a kormány értékzavara a közpénzek felhasználására a továbbiakban is kiterjesztődik, akkor az állampolgárok már nem bízhatják értékeiket, vagyis adóforintjaikat egy ilyen kormányra. Ez azonban egy jelenleg még csupán kidolgozás előtt álló másik népi kezdeményezés tárgyát fogja képezni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu