PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly ősszel több Hajdú-Bihar megyei képviselőtársammal közösen a lehető legszélesebb fórumokon küzdöttünk annak érdekében, hogy a MÁV ne hozzon az utasok nagy részét hátrányosan érintő döntést azzal, hogy az intercity-vonatok végállomását áthelyezi a Keleti pályaudvarra.
Most nem is kívánok ismét az ezzel kapcsolatos aggályainkról szólni - ugyanis, mint kiderült, ezt akkor is teljesen fölöslegesen tettük, mivel egy előre eldöntött kérdésről volt szó -, hanem az azóta eltelt időszak tapasztalatait foglalnám össze.
Jó két évvel ezelőtt a Nyíregyházáról induló intercityk a nagykátai vonalra átdobva, sebességet váltva, békésen ballagtak Budapestre. A vezérigazgatóság konferansziéja udvariasan elnézést kért az utasoktól, mondván: a Szolnok-Budapest szakaszon a pálya-korszerűsítés egy kis türelmet kíván; a komfortos, a gyors, a megbízható utazás érdekében döntöttek így. Az utas ekképpen hosszú időn át nyugodtan bámulhatta az ablakon keresztül a dimbes-dombos homokvidéket, a neki kijelölt kényszerkitérő nyomvonalán. Azt gondolhatta, úgyis visszakapjuk a régi utat, a régi-új vágányt, és röpít az intercity a Nyugatiba, mint valamikor.
Nos, az már igaz, hogy visszakaptuk, ami a miénk volt, ám az utasöröm nem tartott sokáig. Ismét ugrottunk egy sínpárral egyet, már a Keletibe futunk be a Nyugati helyett. Most már nem is kért annyi elnézést a MÁV.
A változtatás több negatív hatást eredményezett az utasok számára. Debrecen és Budapest között időben megnyúlt az utazás, még a tavalyihoz képest is nyolc perccel. Ez pedig maga a visszafejlődés, mert újabban a menetidő 2 óra 37 percre módosult immár. Hol van már ettől az első intercity menetideje, amikor még Cegléden áthúzva 2 óra 10 percből gazdálkodott a mozdonyvezető? Miközben a jegy ára az égbe emelkedik, a szolgáltatás minősége leromlik, leromlott. A változás után a szabolcs-szatmári és a hajdú-bihari ember csak azt látja, hogy a Keleti forgalmát elragadta a közlekedési dagály.
Azt látja, hogy az oda behúzó vonatok szinte rögtön útra kerekednek. Ebből az ördögi körből akar szabadulni úgy a MÁV, hogy még kurtább szerelvényeket indít, vagyis megkezdődött a harc a helyjegyekért. A váltást követően még az is megtörtént, hogy összeomlott a Keleti számítógéprendszere.
A felsorolt tények több kérdést is felvetnek bennem. Ideiglenes vagy végleges döntésről volt-e szó? Nem lehetett volna jobban felkészülni a változás hatásaira? Mi a terve a MÁV-nak és a kormánynak a Nyugati pályaudvarral?
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés