65 felszólalás
T/10999 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 38. pontjához szeretnék hozzászólni. Ez a nemrégen, néhány hónapja elfogadott kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egy módosítása. Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy egy néhány hónapos…
T/10999 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm Kékesi képviselő úr hozzászólását. Magam nem lévén jogász, az első részben elmondottakkal nem is kívánok vitatkozni. Nem kívánok itt jogi vitát, mert nem is vagyok erre alkalmas, de azt szerettem volna megelőzni, hogy perek ezreit és tízezreit engedjü…
T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában elhangzott véleményünknek megfelelően módosító indítványokat nyújtottunk be, ezekről szeretnék nagyon röviden néhány szót szólni. A módosító indítványaink célja elsősorban fogyasztóvédelmi, ügyfélvédelmi jelle…
T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Lényegében az elmúlt héten az általános vita során, azt hiszem, nagyon sok mindent megbeszéltünk ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, azonban úgy gondolom, hogy néhány dologra oda kell fi…
T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm képviselőtársaim kiegészítését. Valóban nagyon lényeges - amit Szabados képviselő úr mondott - a jelen törvény, valamint a biztosítókról és biztosítóintézetekről szóló törvény összhangját megteremteni és az egyensúlyára odafi…
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
PÜSKI ANDRÁS, gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az április 15-ei gazdasági bizottsági ülésen nem tudtuk őszinte szívvel és feltétel nélkül támogatni ezt a törvényjavaslatot - né…
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénymódosítás célja nyilvánvaló: a közúti áru- és személyszállítási tevékenység terén fennálló bírságolási rendszer korrekciója. De miért is van erre szükség? Azért van e…
T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
PÜSKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igen, néhány szóban szeretném megindokolni azt a tartózkodó szavazást, amit a gazdasági bizottság ülésén tettünk. (14.20) His…
T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
PÜSKI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényben a magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás újraszabályozását találhatjuk. Hozzászólásom közel sem lesz elfogulatlan, hisz…
T/6574 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról
PÜSKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság az elmúlt héten rendes ülésén megtárgyalta a törvénytervezetet, és az általános vitára való alkalmas…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az általános forgalmi adóról szóló, de más adótörvények tárgyalása során sem mehetünk el szó nélkül e törvényeknek a gazdaságra és a társadalomra kifejtett hatásai mellett. Jelen felszólalásomban e hatások közül…
Napirend utáni felszólalások
PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Igen, köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az ember életének vándorútján vannak mérföldkövek, úgy a társadalom életében is, ahol meg kell állni, hogy számba tudjuk venni, mennyi valósult meg a kitűzött céljainkból. Különösen fontos a visszatekinté…
A/11193 Mi az összefüggés az Ön leváltási kísérlete és a koalíció körüli korrupciós ügyek között?
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány héttel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatal az M3-as, M7-es, M70-es autópálya-szakaszok építésével összefüggő versenyfelügyeleti eljárásban minden idők eddigi legmagasabb, 7 milliárd f…
A/11193 Mi az összefüggés az Ön leváltási kísérlete és a koalíció körüli korrupciós ügyek között?
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Valóban nagyon sokan várják ebben az országban azt, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök úr magyarázatot adjon szavaira, és elmondja azt, hogy mire gondolt, amikor a közszolgálati televízióban kijelentette az SZDSZ körüli zavaros, korrupciógyanús ügyeket. Ez…
J/8930 A Gazdasági Versenyhivatal 2003. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/10383 A Gazdasági Versenyhivatal 2003. évi tevékenységéről
PÜSKI ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előttünk lévő éves beszámolója a hivatal tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével…
T/9842 A pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÜSKI ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttünk fekvõ, a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvénytervezet látszólag technikai jellegû, mégis olyan sok…
T/4292 A külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy nem kell különösebben ecsetelni, hogy a vidék Magyarországának milyen fontos kérdéséről van szó ebben a törvényjavaslatban. Nagyon sok értékes föld van, ahol magas élőmunka-igényű mezőgazdasági termelés…
T/9246 A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, hogy örömmel olvastam ezt a tervező és szakértő mérnökök, valamint a kamarákról szóló törvény módosításáról szóló önálló indítványt, mert úgy éreztem, hogy ezt valóban szakmai igények i…
T/9124 A kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
PÜSKI ANDRÁS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, a gazdasági bizottság ülésén megfogalmazódott egy bizonyos egyetértés ennek a törvénynek a tárgyalása során, hiszen mindenki egyetértett abban, hogy a válla…
T/9124 A kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vállalkozók versenyképességének javítására, modernizálására és megerősítésére irányuló gazdaságpolitikát kiemelten fontosnak tartja a Magyar Demokrata Fórum az ország gazdaságpolitikáján bel…
T/9124 A kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetértettem én is Molnár Albert képviselőtársammal, amikor a hitel szerepéről beszélgettünk, hogy melyik nyereséges, életképes vállalkozás az, amelyik nem kap hitelt, és azt mondja - amivel egyetértek -, hogy piaci alapon kell működni, és ketté…
J/6899 A kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/9553 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2002. évi jelentés elfogadásáról
PÜSKI ANDRÁS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a vita hasonló volt az előző napirendi pontban lefolytatotthoz, hiszen mi az előző, a polgári kormány által útjára indított Széchenyi-tervet telj…
J/6899 A kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/9553 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2002. évi jelentés elfogadásáról
PÜSKI ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum szerint a sikeres európai uniós csatlakozás minimális feltétele a nemzeti vállalkozások megerősödése, termelékenységük jelentős javulása, jobb tőkeellátottságuk b…
J/6899 A kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/9553 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2002. évi jelentés elfogadásáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja nevében kérem, hogy az egyes törvények választásokkal összefüggő módosításáról szóló T/9263. számú törvényjavaslathoz módosító javaslatokat az ülésnap végéig lehessen benyújtani.…
J/6899 A kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/9553 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2002. évi jelentés elfogadásáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, az nem baj, ha másként látunk bizonyos dolgokat, másként közelítünk meg bizonyos gazdasági folyamatokat. Szerintem ez a demokrácia velejárója, természetes dolog. Az már inkább gond, ha úgy gondolja Podolák…
J/6899 A kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/9553 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2002. évi jelentés elfogadásáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen, igen, nyilván, és szerintem természetes dolog, hogy más a vita egy bizottságban, egy gazdasági bizottságban, és más itt, a Magyar Országgyűlésben. Azonban valóban úgy vélem, hogy meg kell próbálni objektíven nézni a dolgokat, úgy, ahogyan azt…
T/9288 A foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amint az már elhangzott, alapvetően a távmunkához kapcsolódó szabályozásokat tartalmazza. A rohamosan fejlődő világunkban hazánkban is új jelenségként f…
I/8900 Elterelő hadművelet!
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly ősszel több Hajdú-Bihar megyei képviselőtársammal közösen a lehető legszélesebb fórumokon küzdöttünk annak érdekében, hogy a MÁV ne hozzon az utasok nagy részét hátrányosan ér…
I/8900 Elterelő hadművelet!
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Azt hiszem, a miniszter úr válaszából látható az, hogy nagyon ritkán jár a Keleti pályaudvaron, mert valóban, ha éppen működik a számítógéprendszer, akkor embertelenül hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt, mert arra nem gondolt senki, hogy ha kétszer annyi utas van, akkor ahh…
I/9096 Miért Magyarországon épülnek Európában a legdrágább autópályák?
PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A reálgazdaság botrányterületévé vált a gyorsforgalmi utak építésének megváltozott koncepciója és az M5-ös autópálya kivásárlására és továbbépítésére kidolgozott szerződés. A március 12-i p…