PÜSKI ANDRÁS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a vita hasonló volt az előző napirendi pontban lefolytatotthoz, hiszen mi az előző, a polgári kormány által útjára indított Széchenyi-tervet teljesen másként ítéljük meg, mint a jelenlegi kormánypártok. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a terv volt az, amelyik egyáltalán lehetőséget adott a vállalkozóknak arra, hogy nemcsak banki forrásokhoz jutva, hanem tőkéhez is jutva megerősödjenek, és lehetőséget adott a vállalkozásoknak arra, hogy így picikét megerősödve, felkészülten próbáljanak az európai uniós csatlakozásra készülni. Ezeket a véleményeket a bizottságban el is mondtuk és hangoztattuk.
Ez nem találkozott szocialista képviselőtársaink álláspontjával, de mi továbbra is töretlenül hiszünk abban, hogy a kis- és középvállalkozások lehetőségeit, esélyeit erősíteni kell, meg kell adni azt a lehetőséget, hogy fejlődjenek, meg kell adni azt a lehetőséget, hogy felzárkózzanak az európai uniós társaikhoz. Hiszen csak így és csak ezáltal várható el az, hogy az immár néhány nap múlva bekövetkező uniós csatlakozásnál felkészülten, versenyképesen érkezzenek meg, és ne kelljen arra számítani, hogy a csatlakozás után ők lemaradnak és leszakadnak a saját hazájukban.
Mi továbbra is úgy ítéljük meg, hogy 2002-ben, a kormányváltáskor a polgári kormány egy világos célok szerint megfogalmazott, emelkedő gazdaságot adott át a jelenlegi kormánynak, amely azóta, igen, olyan szépen süllyed, ahogy azt Józsa képviselő úr mutatta a kezével. Nagyon sajnáljuk, hogy ez a Széchenyi-terv a kormányváltást követően meghalt - vagy mondhatnám azt is, hogy kivégezték -, és megakadályozták azt, hogy ez továbbra is hozzájáruljon a vállalkozások fölemelkedéséhez, erősödéséhez, az uniós csatlakozásra való minél jobb felkészülés jegyében.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Sümeghy Csaba tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés