PÜSKI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényben a magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás újraszabályozását találhatjuk. Hozzászólásom közel sem lesz elfogulatlan, hiszen vállalom az elkötelezettséget a piac, a fair verseny érvényesülése és a hazai, közel 4 millió gépjármű-tulajdonos érdekeinek teljes körű érvényesülése mellett. A biztosítási ügyek szabályozásának gyakorlatában eddig korántsem találkoztunk egyértelmű törekvésekkel, így célszerű kezdetben arra vetnünk egy pillantást, hogy az eddigi jogszabályalkotások a biztosításügy területén milyen tendenciákat követtek, milyen hatásokkal jártak, illetve összességében mennyire voltak sikeresek.

A rendszerváltástól gyorsult fel igazán a piaci szereplők számának növekedése. Ebben az általános nyugati gazdasági nyitási stratégián túl az 1991. július 1-jére meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási liberalizáció is igen fontos szerepet játszott. A szereplők számának növekedése, a versenyhelyzet élesebbé válása, a megváltozott társadalmi és szabályozási környezethez való alkalmazkodás szükségessége erős jogalkotási kényszert jelentett, ami jellemzően rendeletek formájában öltött testet. Ezek a rendeletek az 1991. július 1-jétől liberalizált kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, az egyes tartalékok képzésének módjával, a biztosítók számvitelével és más, igen praktikus dolgokkal foglalkoztak. A törvényalkotás tehát alapvetően az ágazat kezdeti működését lehetővé tevő gyakorlati problémákra koncentrált.

Az 1996-ban életbe lépett első biztosítási törvényt hét év után a ma is hatályos 2003. évi biztosítási törvény követte. Az új törvényt formálisan a magyar EU-csatlakozás indukálta, az EU-konformitás erősítésén túl inkább finomítási jellegű változtatásokat tartalmazott. A pénzügyi biztosítási tárgyú jogszabályok tartalomelemzése a következőket mutatja. A jogalkalmazást és egyben a jogkövető magatartást erősen megnehezíti a jogszabályok igen nagy száma, 117 törvény vagy fontosabb rendelet követése, és legalább közelítő ismerete elvárás a PSZÁF és a pénzügyi szféra felé. Az EU-csatlakozásunk óta ez a jogszabály-alkotási láz nem csillapodott, a fontosabb jogszabályok több mint fele, 60 darab 2004-ben vagy utána került kihirdetésre.

Duplikátumok és feleslegességek - mindkettő igen nagy számban fordul elő. Egyrészt láthatóan sikerült alaposan túlszabályoznunk a pénzmosási, a képzési, az adatszolgáltatási témákat, ezekkel több és ráadásul hasonló szintű jogszabály is foglalkozik. A jogszabályok nagy része általános tevékenységet szabályoz, a szakmai kodifikáció hiányos, emiatt már a biztosítási területet közvetlenül érintő szabályok száma is erősen csökkenő. A mindennapokban is érezhető hatású jogszabályok - ide azokat sorolom, amelyek az ügyfelek életére, illetve a szolgáltató-ügyfél kapcsolatra tartósan és jelentősen kihatnak - azonban meglehetősen kis számban vannak jelen.

A biztosítási ügy állami gazdáinak a Pénzügyminisztérium és a felügyelet tekinthető. Az Állami Biztosításfelügyelet működéséig, 1999-ig a szakmai központ szerepét főleg az említett szervezet látta el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének létrejöttével az új szervezet kezéből kikerült a jogalkotás. A szervezeti átalakulás során a biztosításhoz értő szakemberek jelentős része kikerült a piacra, az ott maradók mozgástere pedig jelentősen leszűkült, hiszen a PSZÁF nemcsak a biztosítási, hanem a pénz-, tőke- és pénztári piacot is felügyelte. Így alakult ki az a helyzet, amelynek során az új szervezet kezdte egy kicsit elfelejteni ezt a piacot, a PM nem tanulta meg igazán, így a biztosításügy szakmailag valódi, igazi gazda nélkül maradt.

Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a kezdeti pragmatizmus lassan elolvadt. A növekvő kompetencia- és fókuszvesztés felemás helyzetet eredményezett. Az egyik oldalon a fent látható módon jogszabálydömping tapasztalható, a másik oldalon pedig a panaszos ügyek növekvő számával találkozhatunk. A PSZÁF-hoz beérkező panaszok főleg a pénzpiaci és biztosítási területen számosok és növekvő tendenciájúak, tehát ott, ahol a lakosság széles rétegei érintettek, és a döntések egyéni jellegűek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez benyújtott biztosítási ügyekkel kapcsolatos írásos panaszok száma 2006-ról 2007-re 29 százalékkal emelkedett, és ezen panaszok 64,5 százaléka a kötelező gépjármű-felelősség területéről származott.

Azt gondolom, ez a két adat már önmagában is indokolja, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslattal nagyon alaposan kell foglalkoznunk, hiszen közel 4 millió gépjármű-tulajdonost érint. A 2008-as év történései alapján - a pénzügyi területről induló válság kezdete és a MÁV Általános Biztosító csődje - feltételezhető, hogy ezen a kritikus területen a panaszok száma tovább nő. Az előbbi tendenciákból az is látszik, hogy a valós problémákat újabb törvények és rendeletek alkotásával nem lehet megoldani. Kevesebb, de jobban belátható és betartható, a felügyelet által szigorúbban ellenőrzött jogszabályra van szükség. A MÁV ÁB esetére pedig kiemelt figyelmet kell fordítanunk, hiszen ahhoz nem férhet kétség, hogy a készülő jogszabálynak arra valamilyen garanciát kell adnia, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.

Mindezeket követően rátérek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területén uralkodó tendenciákra, értékelésükre a gazdasági környezet bemutatásával.

1. A díjak alakulása. Ezen a piacon az árérzékenység jelentős. A díjak reálértéke az évek folyamán csökken. Ebben a piacra lépő új vetélytársaknak jelentős szerep jutott. Az megállapítható, hogy a sikeres, gyors ügyfélállományt építő új biztosítók a díjak letörésével értek el sikereket.

2. Erősödő versenyhelyzet. A KGFB-piac egyre kiegyenlítettebbé válik, a piacvezető részaránya csökken, a piac decentralizálása folyamatos. A piaci szereplők száma is folyamatosan nőtt, az elmúlt években minden évben találkozhattunk új biztosítótársasággal. A fentiek azt mutatják, hogy az egyébként is komptetitív piacon az árverseny jelentős, és mindez alapvetően az ügyfelek érdekét szolgálja.

3. A szolgáltatások. Hát igen, a felelősségbiztosításoknál különleges helyzet van, hiszen ez abból a szempontból különleges, hogy a biztosított és károsult személye nem esik egybe.

(14.50)

Mindez nehézkesebbé teszi a káresetek vétlen elszenvedői, a károsultak helyzetét. Nem véletlen, hogy a korábban már idézett felügyeletbiztosítási panaszstatisztikák jelentékeny része származott a GFB-területről, ennek feltehetően nagyobb része a károkkal kapcsolatos.

Az elmúlt időszakban több kezdeményezés született ennek a területnek a kezelésére. A nagyobb biztosítók inkább a direkt kárrendezéssel, tehát saját ügyfeleik károsulti minőségű kárainak rendezésével, majd a kárösszeg visszkereset útján való behajtásával próbálkoznak, azonban ehhez mindenképp szükség lenne a valódi felelősségbiztosító kooperációját garantáló keretek megteremtésére, egységes normákra. Előrelépést jelent ugyanakkor a külső szakmai sztenderdek elismerése és kialakulása. Ilyennek tekintjük a több biztosítót is kiszolgáló megbízható szervizek és saját, de úgynevezett több-biztosító kompatibilis sztenderdekkel dolgozó kárrendező hálózatok igénybevételét, valamint az alkuszok kárrendezési részvételét.

Mindezek után vegyük szemügyre a készülő jogszabály tervezetét. Ahogy már említettem, a törvény megalkotóit jó szándék motiválta. Több hasznos és jó dologgal is találkozhatunk a javaslatban, azonban sajnos a tervezet hiányosra sikerült. Jelenleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán kialakult helyzet nem jó, hisz mindenki a legolcsóbb biztosítótársaság szerződését választja, csak az ár a fontos, a biztosítók szolgáltatása, azok minősége háttérbe szorul.

A törvény általános indoklása meglehetősen komplex, a szövegezésből azonban a következő tűnik ki: az évfordulós díjközzététel megmarad, a kampány azonban az évfordulók folyamatossá válásával megszűnik. A tervezet egyik legnagyobb pozitívumaként ezt tekinthetjük. Megmarad a felelősségbiztosítás gépjármű-üzembentartó pároshoz kötése, a szerződéskötési folyamatban nincs változás, a bonus-malus rendszer megmarad, egységes kötvénynyilvántartás és kártörténeti kezelés jön létre, rögzítésre került a gépjárműflotta fogalma, illetve ezek esetében egy magasabb fokú szerződéses szabadság adatik meg a feleknek. Rögzítésre kerülnek a helytállási limitek, a nemzetközi kárrendezési rendszer hivatalosan is kiegészül a kárrendezési megbízott, kárképviselő státusával és feladataival. Megmarad a Mabisz közfeladatokat ellátó feladata. Részletesen definiálásra kerül, hogy ki kaphat adatot a kötvény-, illetve kárnyilvántartásból. Definiálásra kerül az elmaradt díjak rendezésének pontos menete és mértéke. A díjfizetés ellenőrzésének szabályozása szigorodik azáltal, hogy a jegyző jogosult lesz fedezethiány esetén a gépjármű forgalomból való kivonására. A jogszabálytervezet miniszteriális rendeleti felhatalmazásokat ad bizonyos későbbi eszközökre, díjtarifára, a bonus-malus rendszerre s a többi. A tervezetben szerepelnek továbbá jogharmonizációs célú hivatkozások is.

A jogszabály előkészítő anyaga a következőket ígérte az általános indoklás szerint: korszerűség, ügyfélbarátság, kevesebb adminisztrációs teher, könnyebb ellenőrizhetőség. Nézzük most ezeket!

A korszerűség, a korszerűségre törekvés a következő helyeken érhető tetten: központi nyilvántartások létrehozása, de ezek kidolgozása nem elég pontos, talán szerencsés lett volna máshol jól bevált módszerek szerint ezeket esetleg állami többségű speciális részvénytársaságba kiszervezni, ahonnan a működési minták másolhatók és az elszámoltathatóság megteremthető.

Nemzetközi károk rendezése. A nyilvántartó rendszerek intézményhiányával szemben itt intézménybőség figyelhető meg. Talán ez a törvénytervezet egyik legkidolgozottabb része.

A flották kezelése. A törvény adta szabadságfok itt várhatóan jól működhet, mivel eddig is kompetitív részpiac volt, ahol a szerződéses szabadság magas foka továbbra is biztosított.

Nézzük a következőt, az ügyfélbarátságot! Ez a törvényszövegben egy helyen szerepel lényegesen, a kampány elmaradása miatt várható ügyfélpanaszszám csökkenésében. Nagyon sok esetben úgy érezzük, hogy kimaradt a hazai mintegy 4 millió gépjármű-tulajdonos érdekeinek megjelenítése. A tervezet nem védi eléggé az ügyfeleket, inkább csak követeléseket fogalmaz meg velük szemben. Hiányolhatók a szolgáltatás színvonalát javító egységes sztenderdek a jogszabályból, például kötvényesítési határidő, kárkifizetési határidő s a többi.

Hiányossága a törvénynek ezen a téren az is, amit nem foglal magába: a piacra lépés kárrendezési oldali feltételeinek megteremtéséről nem esik szó. Ez segítené a közös sztenderdek használatát, és valóban csökkenthetné a károsult autósok kockázatát. A piacra lépők bizonyos szakmai korláthoz kötése amiatt is szembeötlő, mert a külföldi kárrendezés személyi infrastruktúrájára vonatkozó előírások elég szigorúak; kárrendezési megbízott s a többi.

Nem foglalkozik a tervezet a biztosítói csődhelyzettel sem, amely sem a megelőzés, sem a menedzselés szempontjából nem vizsgázott jól, például a MÁV ÁB esetében. Éppen az említett példa miatt azonban nagy szükség lenne rá.

A következő ígéret volt a kevesebb adminisztrációs teher. Erre vonatkozóan a törvénytervezet két eszközt használ, a kampány megszüntetését és a nyilvántartások felállítását. A lehetőségek azonban messze nincsenek kihasználva.

A következő a könnyebb ellenőrizhetőség. A törvényalkotó valószínűleg a központi nyilvántartó szervek felállításával gondolta ennek a célkitűzésnek a teljesítését. A nyilvántartó szervek elnagyoltsága, illetve a konkrétumok - tarifa, bonus-malus, díj- és kárigazolások - azonban erre vonatkozóan nem adnak megfelelő támpontot.

Összességében megállapítható tehát, hogy az indoklásban szereplő elveknek a törvénytervezet szövege hiányosan, megfelelő garanciák nélkül tesz eleget.

Nézzük most a törvénytervezetből kimaradt lehetőségeket! Néhány olyan kérdést érintek itt, amelyek rendezése nem szerepel a törvényben, pedig a helyes rendezés a résztvevőket tartósan kedvezőbb helyzetbe hozná.

1. A biztosítói csőd kérdése. Alapvető ügyféloldali elvárás, hogy a MÁV-hoz hasonló csökkentett kártérítés ne forduljon elő, és a polgári per ne képezzen működőképes alternatívát. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, hiszen ezért van a kötelező felelősségbiztosítási rendszer. A törvénytervezet azzal, hogy ezt a kérdést nem rendezi megfelelően, az ügyfélérdekeket súlyosan sérti.

2. A közfeladatot ellátó intézmények státusa. A törvénytervezet ezt a kérdést sem igazán kezeli, valódi szereplőként csak a meglévőkkel számol. Így például a vizsgált törvénytervezetből egyáltalán nem derül ki, hogy az úgynevezett kötvénynyilvántartó szerv milyen formában, kinek alárendelten működik a díjak mintegy 0,5 százalékának a terhére. Ez a kérdés a meglévő szervezetek esetében sem kerülhető meg, hiszen például a kártalanítási számla biztosítói, de végső soron ügyfélpénzeket kezel, ugyanakkor a befizetők nem rendelkeznek befolyással a kezelt vagyon befektetési politikáját illetően, ami a jelenlegi válságos időben könnyen vagyonvesztéssel járhat. Ebből a szempontból talán a Mabisz tekinthető üdítő kivételnek, itt viszont a törvényalkotó igyekezett a meglévő intézményt további funkciókkal felruházni, ami tartósan az eredeti érdekvédelmi feladatokkal okozhat konfliktusokat.

Nem világos a PSZÁF szerepe sem. Ezzel kapcsolatosan elvárható volna, hogy az ellenőrzés kiemelt szempontjait a törvény rögzítse, s nemcsak a biztosítottak, hanem a biztosítási szakma valamennyi résztvevője érdekében.

Új szervezetek esetében nem kerül szabályozásra az országos kárrendezési lehetőség bizonyítási feladatának a kötelezővé tétele. Az évek óta végzett alkuszi felmérések szerint arról panaszkodnak, ez tipikusan az a feladat, amit az új piacra lépők nehezen tudnak és nem akarnak megszervezni, holott a károsultak érdeke ezt megkívánná.

(15.00)

Végül próbáljunk meg választ keresni arra a kérdésre, hogy igazán kinek is jó az előttünk fekvő törvénytervezet. Némi eufemizmussal állíthatnánk, hogy egy szereplő minél nagyobb és minél befolyásosabb, annál megfelelőbb számára ez a törvény. Az állam a központi nyilvántartás feladatait megfizetteti a biztosítókkal, a piaccal. A biztosítóknál, a nagy biztosítók számára mindenképp előnyös, hogy a piac kompetitív jellege a kampány kiesése miatt kissé gyengül, feltehetően kevesebben váltanak. A kompetitív jelleg csökkenése a kisebb biztosítóknak sem rossz. Az ügyfelek: közvetlenül nem mutatható ki veszteség, hisz a piac liberalizált, de az elhalasztott lehetőségek nem teszik egyszerűbbé a biztosítási ügyintézést.

A törvénytervezet tehát összességében megállapíthatóan igen sok pozitív elemet tartalmaz, szükség volt rá, azonban emellett igen sok hiányossága is van. Ezen hiányosságok egy részét próbáljuk majd módosító indítványokkal pontosítani. Kérem a tisztelt Országgyűlést, támogassa ezeket. Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu