PÜSKI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Lényegében az elmúlt héten az általános vita során, azt hiszem, nagyon sok mindent megbeszéltünk ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, azonban úgy gondolom, hogy néhány dologra oda kell figyelni, hiszen ez egy valóban nagyon fontos törvény. Nagyon fontos, mert ha belegondolunk, akkor ez ma Magyarországon mintegy négymillió gépjármű-tulajdonost érint direkt módon, közvetlenül a számukra írunk elő fizetési kötelezettségeket s különböző előírásokat, és gyakorlatilag mindenki, aki ma Magyarországon él és létezik, érintett e törvény által indirekt módon, hiszen bárki bármikor lehet vétlen félként egy baleset áldozata.

Indokolja továbbá az is, hogy az utóbbi időben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél írásban bejelentett panaszok száma elég jelentősen nőtt, az elmúlt években 29 százalékkal emelkedett, és ezen panaszok mintegy 64 százaléka a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területéről származott. Itt is valószínűsíthető, hogy a panaszok többségét a kárrendezés és a kárrendezéssel kapcsolatos eljárások indukálták.

A törvényalkotásnál - ezt már elmondtam az elmúlt héten is - a törvényalkotót egy alapvetően jó szándék motiválta, gyakorlatilag fontos és hasznos dolgokat tartalmaz a törvényjavaslat, de hiányos, nagyon sok mindenre nem terjed ki. Gyakorlatilag azt lehetne erre mondani, hogy az benne a rossz, ami nincs benne, tehát az a hibája, ami nincs benne, mert néhány nagyon lényeges dolgot nem tartalmaz és nem szabályoz, ami úgy érezzük, hogy alapvető lett volna a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területén.

(19.20)

Nézzük a legfontosabbakat röviden! A mai gyakorlat szerint az ügyfelek választásánál, a biztosító választásánál egyetlenegy szempont jön figyelembe, csak az, hogy melyik a legolcsóbb biztosítás. Tehát sem a szolgáltatás, sem a kárrendezés minőségi, sem más mutatói nem kerülnek figyelembevételre, hiszen a jelenlegi szabályozás szerint a károsult ügyfélnek kell megküzdenie a károkozó biztosítójával, annak a kárrendezési és ügyviteli folyamataival. Tehát a károkozó és a károsult biztosítása itt kettéválik.

Éppen ezért az tapasztalható, aminek nagyon gyakran hátrányos következményeit láthatjuk a szakmában, hogy csak a legolcsóbb biztosítás számít, a többi szempont ebben az esetben, mivel indirekt biztosításról van szó, felelősségbiztosításról van szó, nem számít.

Éppen ezért hiányoltuk a törvényből az úgynevezett direkt kárrendezés megfogalmazását, hiszen ez lett volna az az egyik megoldás, amelyet bevezetve az ügyfelek és a négymillió gépjármű-tulajdonos a biztosítóválasztásnál figyelembe vették volna nemcsak az árat, hanem a szolgáltató minőségét is. Azt, hogy az a biztosító rendelkezik-e kárrendezési irodával, el tudja-e látni azokat a feladatokat, amit a szerződésben vállalt, illetve a törvény előír, megfelelő adminisztratív háttérrel rendelkezik-e, időben megkapja-e a szükséges nyomtatványokat, csekkeket, kötvényeket, és még sok minden ilyen szolgáltatásminőségi elvárást lehetne mondani. Sajnos erről szó sincs ebben a törvénytervezetben.

Pozitív viszont az év végi kampány eltörlésére irányuló szándék. Úgy gondoljuk, hogy ez mindenképp erősíteni fogja az ügyviteli és egyéb folyamatok minőségét, hiszen a jelenlegi, az eddigi szabályozásban mindig csak november 30-áig lehetett felmondani, és volt egy hónap az új biztosítási szerződések megkötésére. Azt mindannyian tudjuk, hogy a biztosítási díjak transzparenciája enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után, hiszen olyan bonyolult rendszerek vannak ma már, amiben még szakembereknek is nagyon nehéz eligazodni, hisz más a díj a vidékinek, a budapestinek, a piros kocsival, a fehér autóval rendelkezőnek, fiatalnak, idősebbnek, hölgynek vagy férfinak; tehát nem elég transzparensek a díjak, és abban az időszakban kellett dönteni. Így aztán előfordultak ilyen kampány jellegű megmozdulások, aminek bizony gyakran az ügyfelek hátrányát érezték.

Sajnálatos módon nem látjuk ebben a törvényben az új biztosítók piacra lépésének a feltételeit, illetve ezen feltételek megteremtésére vonatkozó valamilyen szabályt. Hiszen a jelenlegi hatályos törvények szerint, amennyiben ezt biztosítótársaság, részvénytársaság, egyesület vagy más jogi formáció megkapja a felügyelettől a működési engedélyt, akkor megfelelő módon elkezdheti ezt a biztosítást művelni. Azonban sehol semmilyen előírás nincs arra vonatkozóan, hogy ha károk keletkeznek, akkor erre valamilyen minőségi elvárásokat megfogalmaznánk a biztosítótársaságokkal szemben, ami, úgy érzem, hogy megint ügyfélvédelmi, fogyasztóvédelmi szempontokból fontos lehetne.

Fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy nem találtuk benne a piaci biztosítói csődhelyzetre való megoldást. Sajnálatos, hogy ezt kell mondani, mert gyakorlatilag nem is tudom, hogy Magyarországon emberemlékezet óta volt-e ilyen helyzet, hogy biztosító nem tudott eleget tenni a kárkifizetési kötelezettségének. Tavaly a MÁV Általános Biztosítóval kapcsolatosan sajnos láttuk, hogy előfordult ilyen. Megtörtént az, hogy több törvény, illetve kormányrendelet által kötelezett emberek, akiket köteleztünk rá, hogy biztosítási szerződést kössenek, fizessenek, mégsem kaphattak kártérítést a biztosítótól, mivel az csődhelyzetbe került.

Ez nagyon fontos, hisz nem engedhetjük meg, azt hiszem, hogy az, ami akkor történt, megismétlődjön, és a szabályos kárrendezések és kártérítések helyett valós alternatívát jelentsen ügyfelek ezrei vagy tízezrei számára az, hogy kénytelenek bírósághoz fordulni, és polgári peres eljárásokat kezdeményezni.

Úgy gondolom, hogy összességében tetten érhető a törvényben a jó szándék, a pozitív hozzáállás. Sajnos hiányosságokat tartalmaz. Próbáltunk elsősorban olyan módosító indítványokat benyújtani, amelyek fogyasztóvédelmi, ügyfélvédelmi szempontból kerültek megfogalmazásra, hiszen úgy gondoltuk, hogy mindenképp lényeges az, hogy a mintegy négymillió gépjármű-tulajdonos érdekeit megfelelően képviseljük.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, támogassák majd ezeket a módosító indítványainkat.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu