FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vezérszónoklatom egyik fontos hiányosságát szeretném pótolni: a Magyar Demokrata Fórum nem támogatja ebben a formában ezt a törvénytervezetet, és csak részben tudtam az idő korlátai miatt megindokolni, hogy miért nem, de már az a 15 perc is elégséges, ami elmúlt.

A mostani hozzászólásom Sulinet-részét illetően Pettkó András képviselőtársam már érzékeltette, hogy milyen hibákat követtek el. Alapjában véve a Sulinet-programot a Magyar Demokrata Fórum jónak tartja, és hozzáteszem, semmilyen indokot nem látunk arra, hogy bármilyen korlátozást el kellene ezzel kapcsolatosan végezni; az más dolog, hogy önök hogyan tervezték ennek a költségvetési kihatását.

Ami izgalmasabb kérdés, az a telefonadó kérdése. Ezzel itt már sokan foglalkoztak, mintegy óra hosszás felszólalás van emögött. Én csak arra szeretném figyelmeztetni a kormányzatot, ha jól vettem észre, már itt a vita alatt megbukott ez a telefonadó, hiszen ha jól vettem észre, a szocialista többségű bizottságok némelyike sem támogatta, a szabad demokraták egyértelműen elutasították, az ellenzék egyértelműen elutasította. Ez mintegy 450 ezer vállalkozást sújtana egyébként számításaim szerint, és számításaim szerint 40-50 milliárd forintnyi pótlólagos bevételt eredményezne a kormányzatnak, tehát nyilvánvaló, hogy csak az éhség az, ami miatt egy ilyen ötlettel előálltak. De nehogy azt gondolják, hogy itt véget ért a történet! Való igaz, az SZDSZ nem támogatja új adónem bevezetését, ez itt már elhangzott, azonban ha a mai hírek megerősítésre kerülnek, akkor ők a teljes áfalevonási tilalmat szeretnék elrendelni, azaz ugyanoda, mondhatnánk, csöbörből vödörbe jutnak a telefonvonalak tulajdonosai.

Folytatni fogom a másik két percben.

Forrás: parlament.hu