ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt a telefonadóról - ami ebben a bizonyos törvényjavaslatban szerepel - szót ejtenénk, talán érdemes feltenni a kérdést, hogy ildomos-e egy, az európai uniós jogharmonizációs feladatokat szabályozó törvényjavaslatba beletenni olyan elemeket, amelyeknek ahhoz semmi közük nincs, egészen biztosan komoly vitát fognak kiváltani és megosztják a parlamentet. Azt gondolom, hogy nem ildomos. Ezzel a kormány nem az európai uniós csatlakozás ügyét vagy annak éppenséggel az elfogadottságát kívánta erősíteni, illetve szolgálta.

Aztán érdemes feltenni természetesen azt a kérdést is, hogy ildomos-e olyan törvényjavaslatot behozni egy kormánynak, amely mind pártonként, mind kormánytisztviselőnként rendszeresen adócsökkentésről beszél; ildomos-e olyan törvényjavaslatot behozni a Ház elé, amely új adónemet vezet be, és az új adónemen keresztül jelentősen növeli a kis- és középvállalkozások, sőt a költségvetési intézmények - iskolák, óvodák, bölcsődék - adóterheit is. Én azt gondolom, hogy ez sem ildomos.

A következő kérdés, amit illik feltenni, hogy érdemes-e ezzel kapcsolatban vagy illik-e ezzel kapcsolatban a kormány tisztviselőinek mindenféle sajtótermékeken keresztül nem az igazságnak megfelelő állításokat megfogalmazni. Megteheti-e azt egy államtitkár, hogy a parlamentben azt mondja, hogy ez még csak tervezet, amikor erről a kormány már döntött, a kormánydöntés alapján törvénytervezet született, a törvénytervezet törvényjavaslatként benyújtásra került a parlament elé, tehát egyértelműen a kormány szándékait tükrözi? Én azt gondolom, hogy ez nem ildomos.

Lehet-e azt mondani - akár egy szocialista képviselőnek, akár egy kormányzati tisztviselőnek a sajtó képviselőinek, akik aztán gyanútlanul leírják ezt -, hogy a telefonadó tervezete egyszerűsítené a jelenleg hatályban lévő szabályozást? Én azt gondolom, hogy nem ildomos, mert nem igaz. Annál egyszerűbben, mint ahogy jelenleg a törvények szabályozzák a cégek tulajdonában lévő telefonok magáncélú használatát, azt gondolom, ezt nem lehet megoldani. A jelenlegi szabályok ugyanis meglehetősen egyértelműek: az áfatartalom 70 százalékát vissza lehet igényelni, 30 százalékát pedig nem. Az ott marad az államnál, tehát az állam jelenleg is átalányadó formájában adóztatja a kis- és középvállalkozásokat - minden egyes vállalkozást -, mégpedig úgy, hogy a céges telefonszámla áfatartalmának 30 százalékát automatikusan elvonja, azt költségvetési bevételként kezeli. Ennél egyszerűbb szabályozást elképzelni sem tudok.

Ehhez képest mi az a törvényjavaslat, ami elénk kerül? Az pediglen arról szól, hogy két választási lehetőség van. Vagy egy 3000 forintos átalányadó - ami nagyságrendekkel nagyobb teher az eddigi áfa-visszaigényléshez képest -, vagy csinálja azt a tisztelt vállalkozó, no meg a költségvetési intézmény is, hogy minden egyes telefonszámlánál részletezi, hogy mi volt a magáncélú telefonhívás, és mi a nem magáncélú telefonhívás. Eddig ilyen természetű kötelezettség nem létezett. Azt gondolom, hogy erre hivatkozni ebben a formában, és azt mondani, hogy emiatt jóval egyszerűbb az átalányadó, finoman szólva túlzás. Önök voltak azok, akik megteremtették azt a bonyolult helyzetet, amit most aztán megoldani igyekeznek.

Azt hiszem, hogy az lenne a legegyszerűbb mind a vállalkozók számára, mind pedig egyébként az adótörvények kiszámíthatósága szempontjából is, ha minden maradna úgy, ahogy eddig volt. Azt gondolom, hogy a kormány javaslata nem ezt a célt szolgálja, de azok a javaslatok sem, amelyekről a sajtóban kósza módon hallani lehet, amelyekre Göndör István képviselő úr az előbbiekben utalt a szocialista frakció nevében.

Azt gondolom, hogy nemcsak az elfogadhatatlan, hogy új adónemet vezet be a kormány az európai uniós jogharmonizációt szolgáló törvényjavaslat keretében, de az is elfogadhatatlan, ha az adókat emelni kívánja ezen törvényjavaslat keretében.

(11.50)

Minden olyan megoldási javaslat, amely az áfatartalomra vonatkozóan változtatna a visszaigénylés eddigi gyakorlatán, akár úgy, hogy 50 százalékra csökkentené a visszaigényelhető részt 70 százalékról, vagy úgy, hogy a visszaigénylést megszüntetné, az egyértelműen olyan helyzetet idéz elő, ami emeli a kis- és középvállalkozások terheit, tehát adónövekedést jelent.

Éppen ezért a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja semmilyen olyan módosító indítványt nem fog támogatni, amely vagy új adó bevezetéséről, vagy az adóterhek növekedéséről rendelkezik. És most ezúton szeretném tisztelettel, de határozottan felhívni erre a kormánypárti képviselők figyelmét is. Nem lehet egyszerre kettős játékot játszani, nem lehet a nyilvánosság előtt adócsökkentést hirdetni, és eközben a parlamentben adónövelést megszavazni. Tisztelettel kérem a Szabad Demokraták Szövetségének utánam következő vezérszónokát, tegye világossá, hogy frakciója nemcsak a telefonadó bevezetését nem támogatja, de az adóterhek növekedését sem támogatja. Nemcsak új adó bevezetése ellen van, de egyébként nem támogatja az adónövekedést sem, mert ha itt a parlamentben akár az SZDSZ, akár a szocialista képviselők adónövekedést meg fognak szavazni, az azt jelenti, hogy amit a nyilvánosság előtt hirdetnek, miszerint az adókat szeretnék csökkenteni, nem más, mint hazug ígéret a választók irányába, nem szól másról, csak az európai parlamenti választásról. Nem ildomos adóterheket módosítani év közben, nem lehet új adókat bevezetni, és azt gondolom, indokolatlan a vállalkozók adóterheit jelentősen emelni.

Ezért a Fidesz frakciója itt a parlamentben csak olyan verzióját tudja elfogadni ennek a törvénynek, függetlenül attól, hogy egyébként nagy része valóban európai uniós jogharmonizációról szól, csak olyan verzióját tudja elfogadni, amely nem növeli sem az állampolgárok, sem a költségvetési intézmények, óvodák, iskolák, bölcsődék, illetve a vállalkozók, a kis- és középvállalkozók adóterheit. Minden más esetben a válaszunk: nem. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu