DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék valamit tisztázni, hiszen többször előkerült: az önkormányzati bizottság elnöke én vagyok, ez közismert, a bizottsági ülést én hívtam össze fél négyre, egyeztetve a bizottság szocialista alelnökével, tekintettel arra, hogy a vita, a mai, önkormányzatokról szóló vita hét óra körülre volt jelezve. A belügyminiszter asszonnyal éppen erről beszéltünk, hogy maga sem tudta, hogy mikor kell ide beérkezni a parlamentbe.

Ezt a Házat egyébként szocialista elnök vezeti, ha úgy szervezi a Ház munkáját, hogy lehet hozzá igazítani, és azt mondja, hogy hét órakor kerül sor ennek a napirendi pontnak a tárgyalására, akkor a fél négyes kezdés a bizottsági ülésen megfelelő. Senki nem gondolta, hogy a Ház ma ennyire előrehalad, ami egy jó dolog, mert biztos gyorsan zajlottak a viták. Egyébként itt van mindenki, aki számít, itt a miniszter asszony, az államtitkár úr, a képviselők, és közben a bizottsági ülés is zajlik.

Tehát nem érdemes erre hivatkozni, ez nem a vita része. A vita része az, amiről itt Wiener képviselő úr, ön vagy Domokos képviselő úr, vagy Nagy Kálmán az imént beszélt. Szerintem itt folytassuk, ne ott, hogy ki mikor és hogyan hívta össze a bizottság ülését - ennek semmi értelme nincsen.

Forrás: parlament.hu