DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Ön az expozéját többek között azzal kezdte, hogy a közigazgatási reform, a komplex kistérség közös nemzeti ügy, ebből adódóan közös a felelősség is, hogy ezt megcsináljuk. Én ezzel mélységesen egyetértek.
Az is elhangzott ebben az expozéban, hogy keressük a konszenzust, sőt azóta jó néhány hozzászólásban is erről beszéltünk. Úgy nem működik a konszenzuskeresés az én megítélésem szerint, hogy leverjük valami mellett a cövekeket, és ettől kezdődően onnan nem tágítunk semmilyen irányba. Az eddigi ismereteink szerint, amit a parlamentben, illetve a bizottsági üléseken hallottunk, ezen semmilyen módon változtatni nem kíván a kormány, noha ez szöges ellentétben áll mind a két kormányzó párt korábbi - amikor ellenzékben voltak - elveivel és a korábbi kinyilatkoztatásaival.
A Fidesz e tekintetben következetes és világos álláspontot képvisel, amit már az elmúlt ülésnapon, amikor a vezérszónokok szóltak a pulpituson, elmondtak, hogy önkéntes társulás és az önkéntes társuláson belül is meghatározott pályázati finanszírozási reformmal egybekötött rendszer híve a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség. Ezt azért mondom, mert egy kétharmados törvény fekszik előttünk, az Ötv., ráadásul az alkotmány pedig egy minősített kétharmados törvény, amiben ha nincs - mint az alapokban - egyezség, akkor talán nem teljesen felesleges, hiszen egy vitát lefolytattunk ebben a kérdéskörben, de lehet, hogy eredménytelen lesz a mi munkánk ebben az esetben.
Mi azt gondoljuk, hogy a konszenzuskeresés afelé is tendálhatna, ha megkapnánk azokat a véleményeket, vagy elhangozna itt a parlamentben, hogy mi szól - néhány dolog hangzott el mindössze - az önkéntes társulás ellen, mert korábban ebben az érveink azonosak voltak, most pedig nem azonosak. Mert ha kifejezetten meggyőzhetők lennénk abban, hogy az önkéntes társulás nem működőképes, akkor a magam részéről nem értem azt, hogy miért készültek el már azok a pályázati rendszerek, amelyek a kistérségek oldaláról pályázható pénzeszközöket tartalmaznak, miért van arra lehetőség, hogy akár - ha a törvény hatályba lépne június 1-jétől - december 31-ig már a közoktatás vonatkozásában és más vonatkozásában is ezek a lehetőségek elkészültek. Ez azt jelenti, hogy a kormány, illetve a Belügyminisztérium lát lehetőséget e tekintetben arra, hogy önkéntes módon mindez bekövetkezhessék.
Miért mondom ezt? Nagyon sokszor meghallottuk azt, nemcsak a kampányban, hanem azt követően itt a parlamentben is, hogy több pénzhez jutnak az önkormányzatok, illetve minden többletfeladathoz pénzt juttat majd a kormányzat. Most épp a tavaszi ülésszakon többek között volt előttünk egy olyan törvény, aztán a plenáris ülésen sikerült kiküszöbölni ezt a hibát, a munkavédelemről szóló törvény, amely többletfeladatot állapított volna meg, de pénzzel nem járt volna, és még sorolhatnám. De nem ez a lényeg, hanem Nagy Kálmán arról beszélt, hogy miért kell nekünk biankó csekket kiállítani, amikor nem látjuk a belsejét ennek az egész rendszernek, ez pedig a finanszírozási része.
Nagyon sokan keverik itt a Házban is, hogy miről szól valójában a történet. Mindannyian tudjuk, ha most a kistérségről beszélünk, hogy van egy területfejlesztési része - ez a törvény most éppen parkolópályán van -, van egy önkormányzati közszolgáltatási része, amelyről itt vitatkozunk jelen pillanatban a parlamentben, és van egy államigazgatási része, amelynek bizonyos elemei már megtalálhatók voltak a korábbi kormányok idején a térségközponti jegyzőhöz telepítve, akár az okmányirodára, akár a körzeti gyámhivatalra vagy az építésügyi hivatalra gondolok. Úgy gondolom, hogy nem érdemes ezeket a feladatokat keverni.
Itt utalnék vissza Wiener Györgyre, aki azt mondta, hogy nem jön létre egy közhatalmi szint. Gondoljunk bele, ha körzetközponti jegyzőhöz telepítünk jelentős számú államigazgatási feladatot, mint elsőfokú hatósághoz, abban a pillanatban a helyi önkormányzatoktól ez elkerül, és tulajdonképpen egy körzetközponti igazgatási rendszer részévé válik egy közhatalmi, állami feladatú közigazgatási rendszer. A területfejlesztés pénzelosztó része lesz ennek a rendszernek, amit eddig a megyei önkormányzatok vagy maguk a települések önállóan pályáztak, most egy kistérségi rendszerben kerül elosztásra, lehet, hogy a kistérség érdekeinek megfelelően, ezt nem vitatom, ez helyes dolog, csak a működési mechanizmusa kötelező ellátás esetén sokkal nehezebben működik, hiszen speciális kistérségek is vannak. Csak gondoljunk arra, hogy van Pécs városa nyolc kistelepüléssel, egy több mint százezres város nyolc kis faluval. Vagy van más város, mondjuk, Ajka, közel 50 kistelepüléssel, egy harminc-egynéhányezres város nagyon-nagyon sok kistelepüléssel, ahol a kistelepülések lélekszáma gyakorlatilag megegyezik a városéval.
Az önkéntes társulásnak az az előnye, hogy ezeket a specialitásokat az önkéntesség elve alapján kiküszöböli, amennyiben pályázati rendszerben már eleve előre megvan a pénz, mert eszerint utólagosan kerülne finanszírozásra ez a kistérségi rendszer a mindenkori költségvetésben a normatívák alapján. Ha pedig pályázati rendszer van, akkor eleve tudják a kistérségek azt, hogy mire kell majd pályázniuk, abban mennyi a pénz, és a saját érdekeik összehangolásával tudnak meghatározott, biztos pénzekre pályázni. Gondoljunk csak bele, éppen a Draskovics-csomagnak esett részben áldozatul 2,5 milliárd forint a kistérségek vonatkozásában. Ez a Draskovics-csomag lefaragása a korábbi összegből. Azt gondolom, hogy elég jelentős része az önkormányzati tízmilliárdos elvonási csomagnak, 25 százalékát jelenti.
Ha visszatérhetek arra a gondolatra, amit Nagy Kálmán felvetett, a biankó csekkre: nem látjuk a finanszírozási reformot. A belügyminiszter asszony az expozéjában több normatívát megemlített, hogy majd ilyenek is lesznek.
(17.10)
Úgy gondolom, hogy ma már nem hiszünk önkormányzati ügyben a kormánynak. Jó lenne látni az egész rendszert, valóban akkor lehetne róla véleményt mondani érdemben, mert minden eleme előttünk lenne.
És amikor arról beszélünk, hogy stabilitás van - rendben van, a KSH-közleményben szabályozott egykori 150 kistérség, nem megsértvén a KSH-t, nem volt egy magas szintű jogszabály. Most kormányrendelet határozza meg a 168 kistérséget, de mi van, ha egy új kormány jön, és másképp látja ezt a rendszert? Abban a pillanatban borul az egész konstrukció. A stabilitás, a kiszámíthatóság ilyen szempontból tehát nem eleme a rendszernek, ezért talán nem is érdemes erre hivatkozni.
A Fidesz álláspontja tehát, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt hölgyeim és uraim, nem változott. A négypárti tárgyalásokon az ott lévő képviselőink minden alkalommal világosan elmondták, hogy egy jól átlátható, markáns finanszírozási rendszerrel rávehetők az önkormányzatok az önkéntes társulásra, úgy, hogy nem sérülnek az autonóm jogaik. Való igaz, hogy mindent lehet törvénnyel és az alkotmányban korlátozni, csak nézzük meg, hogy a korlátozás esetében milyen rendszer jön létre: jobb ezt a rendszert így, vagy önkéntesen, a saját érdekek felismerésével kialakítani.
A Fidesz érdekelt abban is, hogy az úgynevezett hatásköri lista is elkészüljön. És abban is érdekelt, hogy a finanszírozási reform minél előbb megismerhetővé váljon az országgyűlési képviselők számára. Akkor talán könnyebb bármely kérdésben, amely a komplex kistérséget illeti, a képviselőknek dönteniük, könnyebb vitatkozni, könnyebb érvelni, mint úgy, hogy annak csak egy elemét ismerjük, annak is a közszolgáltatási részéből csak a közoktatásra vonatkozó részét. Hol van az egészségügyi alapellátás, hol van a közművelődési szolgáltatás? És még sorolhatnám, hogy mely feladatok tartoznak az önkormányzatok közszolgáltatási feladatkörébe.
Erre figyelemmel, tisztelt képviselőtársaim, csakúgy, ahogy a vezérszónoklatban elhangzott, a Fidesz továbbra is számít az önök együttműködésére az önkéntes társulások megalkotásában, a megfelelő szabályai kidolgozásában. Úgy hiszem, hogyha a szocialisták, szabad demokraták visszatérnek a korábbi elveikhez, akkor ennek semmi, de semmi akadálya nincs. Emellett természetesen, mint ahogy erről már beszéltem, szeretnénk megismerni a további elemeit is, a területfejlesztés végleges formáját, és az államigazgatási részét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) is, amely kormányrendeletben szabályozható. Így állna össze, valóban komplexszé, a kistérségi rendszer. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés