DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Géczi képviselő úr szociológiailag, sőt politológiai oldalról is megközelítette a komplex kistérség kérdéskörét. Szeretném elmondani, hogy én pont arról beszéltem - csakúgy, mint a belügyminiszter asszony -, hogy nemzeti érdek egy jó közigazgatás létrehozatala, mert ha nem ez vezetne bennünket, akkor mondhatnánk azt, hogy a kétharmadában jobboldali vagy polgári oldal által vezetett kistérségek központja rátelepülhetne a többi kistelepülésre.

Mi nem ezt mondjuk, hanem azt szeretnénk, ha minden település a lehetőségeihez mérten a legjobban tudna élni a lehetőségekkel. Pont azt nem akarjuk, hogy a térségi központ a kistérségek vonatkozásában egyébként is majd a közigazgatási vonalon meglévő dominanciáját egyebekben is, akár a területfejlesztésben, akár az önkormányzati közszolgáltatás terén sokkal erőteljesebben érvényesítse egy kötelező társulás esetén, mint egy önkéntes, a szabad megállapodás tekintetében.

A belügyminiszter asszonynak teljesen igaza van abban, hogy hatásköri lista valóban nem szükséges az önkénteshez, de én nem is erről beszéltem, hanem a jelenlegi törvényi szabályozás mellett azt szeretnénk - és itt idéztem Nagy Kálmánt -, ha nem a biankó csekk alapján adnánk felhatalmazást egy kötelező társulásra, hanem az államigazgatási feladatok vonatkozásában is, illetve a feladatok vonatkozásában is, ha kötelező valami, akkor látnánk emellett a hatásköri listát. Mert akkor tudjuk azt, hogy mi fog bekövetkezni, milyen feladatot fog ellátni a központ, a társulás, és mi marad meg az egyes településeknél.

A települések e vonatkozásban kiüresednek. Igaz, hogy azt is hallottuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy marad pénzük, amit beruházásokra fordíthatnak. A jelenlegi állapotban erre nem sok remény van. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu