DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egy jó közigazgatási reformban az ellenzék mindig partner. De, ha ennek hiányoznak az elemei, nem látjuk, hogyan néz ki maga a rendszer, akkor természetes, hogy aggodalmunknak adunk hangot itt, az Országgyűlésben és ezen kívül is, nem riogatva természetesen a polgármestereket, mint ahogy valamelyik képviselő úr az imént ezt hangoztatta itt, a sorok között.
Ami pedig a szabályozást illeti, amiről Mikes Éva, Wiener György, Hargitai János beszélt: azért mert egy gyakorlat rossz volt, és KSH-közleményben szabályoztunk kistérségeket, nem biztos, hogy ezt a gyakorlatot továbbra is követni kell. Valóban igaz az, hogy a kormány által meghatározott kifejezés egy kormányrendeletet vagy egy határozatot takarhat, ez a jogforrási hierarchiában mégiscsak egy magasabb rendű jogszabály, de a törvény, még akkor is, ha feles törvény, itt, a Házban egy sokkal erősebb kötőerőt jelent ebben a rendszerben, azt is megmondom, hogy miért. Azért, tisztelt képviselő úr - Wiener képviselő úrnak mondom -, mert ebben a pillanatban itt, a parlamentben a térségi képviselők, ha lesz még megye, a megyei képviselők által megindul egy olyan - mai közkeletű szóval - lobbitevékenység, amely sokkal nehezebben teszi lehetővé egy-egy kistérségi központ máshová vitelét, egy kistérség meghatározását, mint egy kormányban, ahol mondjuk van 14-15-16-17 miniszter épp attól függően, hogy van-e EU-integrációs vagy esélyegyenlőségi miniszter, vagy milyen a kormányzati minisztériumi statútumok kialakítása. Ezért azt gondolom, hogy helyes az az irány, ha egy magasabb rendű jogszabály a kormány által meghatározott kifejezésnél rendelkezik ezekről, mert stabilabb lesz maga a rendszer.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés