DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Többen foglalkoztak már hozzászólásukban egyrészt a finanszírozás, másrészt feladat- és hatásköri listák kérdésével. Én ezen kétségeket nem óhajtom szaporítani, azt a megjegyzést azonban kénytelen vagyok hozzáfűzni, hogy ugyanezeket a vitákat vagy hasonló vitákat lefolytattunk a múlt év végén az úgynevezett négypárti egyeztetéseken. Nagyon korrekt jegyzőkönyveket kaptunk egyébként a belügyminiszter asszonytól arról, hogy mi hangzott el ezeken az egyeztetéseken. Visszakereshető, hogy ugyanezt mondtuk, ugyanezt kértük, és ugyanígy süket fülekre találtunk.
Nem tartom célszerűnek, hogy egyfajta ilyen tyúk-tojás, melyik volt előbb vitát folytassunk hatásköri listák, illetve a kötelező önkormányzati társulások megalapításának kérdéskörében. Az én számomra ugyanis a logikai folyamat teljesen egyértelmű, mert mielőtt bármifajta új jogintézményt jogszabállyal létrehozunk, először is azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi végre tesszük ezt, mely feladat ellátására, mely okból merül föl az az igény, hogy ezt megtegyük, és hozzá kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan és miből, milyen hatékonysággal fog működni ez az új intézmény. Ennek folytán megkerülhetetlen az a kérdés, hogy mit fog csinálni, és akkor megint a feladat- és hatásköri lista kérdéskörénél vagyunk.
Annál is inkább szóvá teszem ezt, mert azt is már több ízben elmondtam, hogy ne tegyünk úgy, mintha egyetlenegy keskeny ösvényen lehetne haladni e kérdéskörben. Merthogy nem merült még föl a vitában, de hadd jegyezzem meg, hogy semmifajta előrelépést nem látok egy előkészítendő önkormányzati reform tekintetében. Például a tekintetben sem, hogy hogyan lehet megoldani az állami feladatok, önkormányzati feladatok elhatárolását; nem biztos, hogy ez nem igényelne reformot és átgondolást. Egészen máshogy nézne akkor ki például egy vélhető önkormányzati feladatrendszer. Sőt, azt sem taglaltuk semmilyen módon, hogy nem lenne-e szükséges hozzányúlni a kötelező önkormányzati feladatok vagy önként vállalt kötelező feladatok rendszeréhez, hogy mikor minősíthető ellátottnak egy kötelező önkormányzati feladat. Sőt mi több, az is egy végiggondolható gondolatmenet, hogy önkormányzati feladat- és hatáskör-telepítésben is meg lehet fontolni differenciált önkormányzati feladat- és hatáskör-telepítést. Ezekkel a kérdéskörökkel mind nem foglalkoztunk. Ez okból és egy sor más okból neveztem én ezt az előterjesztést koraszülöttnek; hiszen azt látom, hogy sem szakmailag, sem politikailag, sem szakmapolitikailag nem voltunk képesek nemhogy ilyen módon a konszenzusig eljutni, hanem egyáltalán tisztázni azt a mezőt, amelyben ennek a kérdésfelvetésnek mozognia kellene.
Azt is hozzá kell tennem, hogy a kormánypárti felszólalásokban rendre visszatér az a kijelentés, hogy adjuk meg azt a lehetőséget a kistelepüléseknek, hogy jobb minőségben juthassanak hozzá a kistelepülések lakói a közszolgáltatásokhoz. Ez a lehetőség adott, ezt hívják egyébként önkéntes társulásnak. Fel kell hívnom arra a figyelmet, hogy az nem igaz, hogy a finanszírozás kérdése nem oldható meg önkéntes társulási keretben. Nyilvánvaló, hogy az önkéntes társulás ilyen módon kötelezően telepített önkormányzati feladat- és hatásköröknek nem lehet a tárgya, erre való az önkéntesség felvállalása a feladat- és hatáskörök tekintetében, azonban finanszírozási tekintetben ez nem igaz, mert a jogi személyiség - ilyen módon egy rendezett önkéntes társulási rendszer, ami elérhető - elégséges ahhoz, hogy a finanszírozás tekintetében előrelépjünk.
Nem állom meg, hogy egy mondatot ne szenteljek annak, amit már több ízben felvetettem, hogy az előző ciklusban, amikor a Fidesz szintén kifejezte azt a készségét, hogy a térségi feladatellátás terén előbbre kell lépnünk, akkor hozzászólásokban, kérdésekben, interpellációkban, írásbeli kérdésekben rendre önök féltették a szabad társulás elvét és rendre tiltakoztak elvi okokból az ellen, hogy bármifajta beavatkozás a teljesen koordinálatlan szabad társulásokba történjen. Emlékezzenek rá, hogy milyen erkölcsi emelkedettséggel tették ezt akkor, amikor arról beszéltünk, hogy a kistérségekben a szakmai kapacitást növelni kell, hogy a kistérségi területi beosztást intézményesíteni kell, hogy a kistérségi területi beosztásnak jogszabályban kell megjelenni. Önök ezek ellen tiltakoztak, és abszolút szilárd elkötelezettségüket fejezték ki kizárólagosan a minél kevésbé szabályozott önkéntes társulások irányába. Elég nagy utat tettünk meg, úgy látszik, néhány év alatt e téren. Mi az álláspontunkat nem változtattuk; változatlanul azt mondjuk, hogy komoly ösztönző rendszer mellett kell ezen a területen előrelépni.
(17.40)
Szeretném még elmondani, hogy belügyminiszter asszony közölte, hogy a kormány rendeletben szabályozott kistérségirendszer-beosztása azért is volt fontos, és azért is kellett jogszabályba emelni, merthogy az Unió számára ezt be kell jelenteni. Ugye, azt mindannyian tudjuk, hogy a kistérségi beosztással az Unió nem foglalkozik, semmifajta kötelező vagy elvárt szabály kistérségi szinten nincsen? Rendkívül széles a paletta e tekintetben.
Kétségtelenül vannak hatékonysági indokok emellett, és nekünk belső indokaink is vannak arra, hogy ezt a fajta hatékonyságot növeljük, de uniós elvárás, pláne kötelezés e területen semmilyen módon nem létezik.
Azt természetesen üdvözölni lehet, hogy a kistérségi beosztás jogszabályban jelenik meg. Ezt már mi is mondtuk, hogy ez ellen semmi kifogásunk nincsen, azonban hadd hívjam fel arra a figyelmet, és itt akkor most konkrétan kitérek az előttünk fekvő egyik előterjesztésre, mégpedig az alkotmánymódosítás kérdésére, hogy amellett, hogy természetszerűleg az alkotmányban el kell helyezni, ha és amennyiben ez bekövetkezik, akkor a kötelező társulások lehetőségét, emellett még egy rendelkezés becsempésztetett az alkotmánymódosításba, mégpedig az, hogy nevesíti, hogy kormányrendeletben történik az ország területének kistérségi felosztása. Nem jogszabályban, mert azt még akár ilyen módon el is lehetne fogadni; kormányrendeletben, vagyis a kormány osztja be.
Hölgyeim és Uraim! Magyarországon a területi felosztás, legyen az település, megye, vagy akár régió, ami csak a területfejlesztésben létezik, magas szintű jogszabállyal szabályozott, a megalapítása, átalakítása, pláne a megszüntetése. Egyszerűen minősíthetetlen az a feszültség is aközött, hogy önök kétharmados jogintézményt akarnak, pláne minősített kétharmados jogintézményt létrehozni egy olyan területi egységre, amelyet kormányrendelettel alapított meg. Ezt egyébként fölvetettük már ősszel is, és fölvetettük a négypárti tárgyalásokon is, elég extrémnek tartom, hogy miközben az egyik oldalon az önök előterjesztése szerint a kötelező társulás kikényszeríthető a közigazgatási hivatalvezető által a megyei bírósághoz beadott keresettel, másik oldalról pedig bármifajta okból egyszerűen a kormány dönthet úgy, hogy gyökeresen átrajzolva ezt a rendszert, ami nyilvánvalóan abban a pillanatban beborítja a kétharmados intézményrendszert. Nem igazán tudom minősíteni ezt, sem elméletileg, gyakorlatilag pedig pláne nem.
Való igaz, hogy a vitában nagyon gyakran összekeverednek az államigazgatási feladat- és hatáskörök az önkormányzati feladat- és hatásköri kérdésekkel. Ez egyébként mindkét oldalon előfordult. Ez ügyben nagyobb gondosságot és figyelmet kérek, mert nyilvánvaló, hogy nem kezelhető és nem minősíthető e két téma egyazon módon, hiszen az államigazgatási térségi feladatellátás tekintetében, azt gondolom, jelen témánknál sokkal békességesebb módon vannak előrelépések egyébként már több ciklus óta, az előző ciklusban is. Azt gondolom, hogy a komoly szakmai felkészültséget igénylő feladat- és hatásköröknél ez mindenképpen indokolt, de nem érdemes ezt jelen vitánk tárgyaként bevonni.
Azt azonban igen, hogy a területfejlesztés tekintetében mindenképpen jó lett volna ezt egységesen látni. Hiszen, gondolom, az önök számára sem titok, ha közlöm azt, hogy ha és amennyiben az ellenzék is támogatná ezt a kétharmados törvényt, akkor abban a pillanatban vissza kéne vonni a Ház előtt lévő területfejlesztési törvényt, megítélésem szerint, mert nyilvánvaló, hogy akkor e két intézményrendszer nagymértékben pazarló, és a legkevésbé sem összeegyeztethető vagy összecsúsztatható lenne. Természetesen elvileg ezt meg lehetne tenni, de akkor talán azt a szót, hogy hatékonyság, a szánkon ki ne ejtsük. Ebből nem tudok más következtetésre jutni, mint hogy önök eleve tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy ez a kétharmados csomag nem fog átmenni, már csak azért sem, mert sem a javaslatainkat, sem pedig a kéréseinket önök nem hallgatták meg az egyeztetési folyamatban.
Újfent le kell szögeznem azt a véleményemet, hogy mivel valóban tovább kell lépnünk a térségi feladatellátás terén, és ebben mi valóban elkötelezettek vagyunk, ezért nagyon fájlaljuk azt, hogy önök úgy gondolják, ez a feladat ki van pipálva, nem kell ezen tovább dolgozni, és különösképpen nem kell tovább szakmai diskurzusokat folytatni. Azt gondolom, hogy kár ezért. Tovább kellene ezen mindenképpen dolgozni.
Még egy utolsó mondat: megjelent már a sajtóban belügyminiszter asszony nyilatkozatában is, hogy a kormány, ha és amennyiben ez nem megy át, és nem fog átmenni, mert nem fogjuk támogatni, akkor egy ösztönöző rendszert óhajt kidolgozni az önkéntes társulások ösztönözésére. Ezt kértük önöktől ősszel, nagyon örülünk, ha ezt el tudjuk érni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés