DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kárpáti Zsuzsa! Egy dolgot szeretnék, mégpedig nagyon világosan tisztázni: az MSZP támogatja-e a Volán-vállalatok privatizációját vagy sem. Az SZDSZ nevében Szalay Gábor képviselő úr világosan elmondta, hogy támogatja. Azt gondolom, ez világos válasz lenne nagyon sok kérdésre, és akkor láthatnánk, hogy miért is izgulnak az MSZP-s képviselők, és miért nem vesznek részt ebben a vitában. Tóth Sándor képviselőtársamnak például itt kellett volna lennie bizottsági hozzászólóként, be is jött, majd mégiscsak elment. Neki egy huszonegy településből álló körzete van Dél-Békésben, ahol jogosan vethetnék fel a választói, hogy tisztelt képviselő úr, ön támogatja-e a Volán-vállalatok privatizációját vagy nem.

Megértük mi már Mezőhegyes privatizációját, ami a cukoriparhoz kapcsolódik (Göndör István: Meg tizenkét állami gazdaságét!), megértünk már nagyon sok mindent, élelmiszer-ipari vállalatok privatizációját, amelyek megszűntek, Göndör képviselő úr, és az ott dolgozók munkanélküliek lettek. Ne nevessen olyan nagyon, képviselő úr, mert a mezőhegyesi emberek nem boldogok attól, hogy Göndör képviselő úr kineveti őket, mert munka nélkül maradtak. Majd szót fog kapni a képviselő úr, és akkor nyugodtan elmondhatja a véleményét. Sokkal nagyobb tiszteletet kellene adni a Háznak, még ha este 11 órakor folyik is a vita. De nézzük meg, hogy mi van a holnapi meghívóban, lesz vagy három napirendi pont, és délelőtt 10 órakor már be is fejezi a Ház az ülését.

Jó lenne, ha most a vidék élhetőségéről nagy általános szövegeket elmondó képviselőtársaink végre a törvényhez kapcsolódó problémákat vennék elő, mégpedig azt, hogy ez bizonytalanságot teremt, aggodalmat jelent az emberek számára, azt jelentheti, hogy a díjak könnyen elszabadulhatnak, és teljesen bizonytalan szolgáltatási helyzet jöhet létre, amiről Papcsák Ferenc képviselőtársam is beszélt.

Ha ezekre a kérdésekre választ kaphatnánk, akkor talán világosabb lenne, hogy az MSZP privatizálni akar vagy nem. Erre adjon választ, képviselő úr!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu