DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi hozzászólás után erősen gondolkodtam azon, hogy visszalépek a szólás jogától, mert Horváth képviselő úr szakmailag rendkívül korrekten foglalta össze, úgy gondolom, azokat a gazdasági bizottsági ülésen is közösen kitárgyalt témákat, amelyek ennek a törvénytervezetnek a vitája során felmerültek.

Hölgyeim és Uraim! Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló törvény látszólag egy szakmai jogszabály, ugyanakkor az eddig elhangzottakból is kiderül, hogy mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy ez egyrészt a helyi, és ami talán még jelentősebb, a magyar vidéknek az alapvető közlekedési eszköze. Több mint háromezer település napi életét döntően befolyásolja az a jogszabály, amelynek tervezete most a Ház előtt fekszik, éppen ezért ennek a jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni.

(21.50)

Egyetértés van abban, hogy a jogszabályra szükség volt, ennek a kérdésnek az újraszabályozása szükséges, szükséges a saját hazai viszonyaink miatt is, szükség van erre az évtizedeken keresztül kialakult állami monopolhelyzet és az elmúlt 10-12 évben megjelent, részben koncessziós, részben egyéb vállalkozók közötti jogviszonyok és nem utolsósorban versenyegyenlőség biztosítása érdekében, és szükség van az uniós csatlakozásunk miatt is.

Gondolom, nincs vita sem közöttünk, sem az előterjesztő és közöttünk abban sem, hogy a menetrendszerű autóbusz-közlekedés alapvetően közösségi feladatok ellátásának az eszközét jelenti, ugyanakkor döntő befolyással bír egy rendezett, kívánatos közlekedéspolitikára, a gazdaságpolitikára, és mint előbb említettem, elsősorban vidéki aspektusa miatt a szociálpolitikára. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy támogatásának a költségvetést érintő részei minden kormány számára fontosak, minden kormány súlyt helyez arra, hogy ezen feladatait a lehető legkisebb összegből tudja megoldani.

Magyarországon a helyzet annyiban is speciális, hogy Magyarországon a kötött pályás, tehát a vasúti közlekedés és a közúti közlekedés aránya ma még kedvezőbb, mint a nyugat-európai országoké, nem a fejlett közlekedésünk, hanem a motorizáció viszonylagos elmaradottsága miatt. Ugyanakkor akármilyen forrásból is ered ez a jelenleg relatíve jó helyzet, közös feladatunk az, hogy ezt a pozíciót legalább megőrizzük, tehát a közút és a vasút aránya ne romoljon. Ebben az autóbusz-közlekedés egy köztes állapotot foglal el, mert ugyan úthálózat, tehát közúti közlekedés, ugyanakkor éppen a menetrendszerűsége, vagy - előbbre kellett volna mondanom - a közszolgálatisága és a menetrendszerűsége gyakorlatilag a kötött pályás rendszerekhez teszi közelebb.

Összegezve tehát: ennek a jogszabálynak a jó megalkotása, ha úgy tetszik, akár konszenzusos megalkotása számunkra fontos dolog. Fontos azért is, mert mindenfajta szakmai felmérés és trendkutatás azt mutatja, hogy a kötött pályás közlekedési rendszerek nem a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, hanem elsősorban a személygépkocsi irányába vezetik el a társadalmat, ami sem az országnak, sem a lakóinak, sem a környezetnek, sem a költségvetésnek, senkinek nem előnyös. Külön jelentősége van annak - és ebben talán nem véletlen, hogy egyszerre tárgyaljuk az előbbi, a közlekedés egyes szabályairól szóló jogszabállyal -, hogy ha rendszerben, hálózatban gondolkodunk, akkor gyakorlatilag egy korszerű ország modern vasútforgalma is elképzelhetetlen egy ahhoz kapcsolódó, azt kiegészítő helyi autóbusz-közlekedés nélkül.

Éppen ezért kérem az előterjesztőt, hogy azokat a reményeim szerint módosító javaslatokban megjelenő jobbítási szándékainkat ne akadékoskodásnak, hanem az előbb vázolt nagyon fontos feladatok teljesítésének minősítse. Hogy erre jó reményünk van, arra okot ad az, hogy ismerőse lettünk a szaktárcának, az előterjesztőnek. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium eredeti tervezete, amit egyébként az egyes érdekvédelmi szervezetek, szakmai szervezetek is megtárgyaltak, meggyőződésünk szerint szakmai szempontból jobb volt, mint a tárcaegyeztetések után, annak ismert folyamatától megviselten elénk került törvénytervezet.

Nyilvánvaló, hogy a financiális, költségvetési és egyéb okok mindig szűkebbek, mint a szakmai szárnyalás, és nincs a tárca az én védelmemre rászorulva, de azt kell mondanom, nagyon remélem, hogy a módosítók a tárca eredeti vagy többségében eredeti szakmai javaslata felé viszi el a végső formát. Különösen igaz ez a már képviselőtársaim által is említett helyi és helyközi forgalom megkülönböztetésére, hiszen ebből a jelenlegi tervezetből feltehetően anyagi okokból teljes mértékben hiányoznak a helyi személyszállítás támogatási lehetőségei.

A másik olyan kérdéscsoport, amire az általános vita keretében szeretném felhívni a figyelmet, hogy - azt kell mondanom - másfél-két évtizedes vagy talán még régebbi folyamat eredményeként jelenleg a magyar közszolgáltatási tevékenységet végző autóbusz-járműpark tragikus méretekben lepusztult. Lepusztult a Volán, túlnyomórészt a Volán eszközparkja, a helyi nagyvárosi autóbuszjáratok is erősen vitatható állapotban vannak, és néhány tragikus példa bizonyítja, hogy a magántulajdonban levő autóbuszpark sem felel meg nemhogy az európai, hanem a hazai követelményeknek sem. Ezen a területen egyébként is elég cinikusnak tartok minden európai uniós követelményre való hivatkozást, mert egy fék vagy fog, és akkor fognia kell Magyarországon is, vagy nem fog, és akkor ne azért ne engedjék ki, mondjuk, Ausztriába, mert ott szigorúbbak a szabályok. Tragikus példák bizonyítják ennek az egyenrangúságát.

Ennek egyenes következménye, és ebből a szempontból a Volán-társaságok tervezett és ismert privatizációs törekvését, illetve megindult folyamatát azért is aggasztónak tartom, mert egy lepusztult járműparkkal feltehetően eleve gazdaságtalan tevékenységre ítélt privatizált cégnek kétséges, elég aggasztó a gazdasági jövője, mégoly, a jelen törvényből adódóan jobb finanszírozási feltételek mellett is. És úgy gondolom, nem ül a teremben olyan képviselő kollégám, aki a Volán-társaságok privatizációjában az esetenként igen jó helyen levő Volán-telephelyek ingatlanspekulációs dolgait kívánja elérni. Nyilvánvaló, hogy remélhetően azoknak sem ez a szándéka, akik a privatizálást forszírozzák, hanem egy, a jelenleginél jobb és gazdaságosabb szolgáltatási színvonal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De Magyarországon élünk, és ez a veszélye megvan.

Tisztelettel kérem, hogy a módosító javaslatokat a tárca ebben a szemléletben vizsgálja meg.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu