DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem akarom a részletes vitát előrehozni, csak két megjegyzést tennék.
Az egyik, hogy a magam részéről - ismerve az önkormányzatok jelenlegi helyzetét - irreálisnak tartom, hogy a jelenlegi közszolgálati autóbusz-vállalatokat, a Volánokat ők olyan mértékben tudnák fejleszteni, hogy lényegesen magasabb szolgáltatási színvonalat adnának. Elvileg nagyon jó lenne, ha a térségek kezében lenne, tehát leginkább az érintettekhez közel lenne ezeknek a kisebb-nagyobb szolgáltató vállalatoknak a tulajdona, de úgy gondolom, hogy az önkormányzatok jelenlegi helyzetével mindnyájan tisztában vagyunk.
A másik, ami a tízperces felszólalásomból kimaradt, hogy kérem, akár így, akár úgy alakul az autóbusz-társaságok sorsa, a végrehajtás során ne feledkezzünk meg arról, hogy jelenleg is működnek koncessziós magántársaságok, évtizede egy fillér állami támogatás nélkül, és ha a váltáskor - lévén, hogy nekik élő szerződésük van - azoknak az átmeneti szabályait a törvény nem fogja rendezni, akkor nagyon hátrányos helyzetbe kerülnek a most indulókkal szemben.
Tudom, hogy átmeneti szabály, tudom, hogy időben behatárolt szabály, de számos olyan szolgáltatót érint, akivel számolunk a jövőben is a kistérségekben.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés