FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hónapokban maga Gál J. Zoltán jelentette be, hogy a kormány és a kormányfő munkájához külföldi tanácsadókat kér föl, hogy az ő munkájukat segítse. Feladatuk a tájékoztatás szerint a miniszterelnök modernizációs programjának stratégiai előkészítése és a csatlakozással kapcsolatos döntések nemzetközi kitekintésének érvényesítése.
A két cég: a Greenberg Carville Shrum politikai tanácsadó vállalat, a másik a Greenberg Quinlan Rosner stratégiai kutatócég. A híradások beszámoltak róla, hogy az említett cég Bill Clinton politikai kampányát segítette, Tony Blairnek is adnak tanácsokat és Gerhard Schröder is igénybe vette e szolgáltatásokat. Itt meg kell jegyezzem, Bill Clinton azóta megbukott (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Micsoda?), Gerhard Schröder lemondott pártelnöki tisztségéről (Derültség és moraj a kormánypártok soraiban.), tehát miniszterelnök a későbbiekben nem lehet, Tony Blairnek pedig igen rosszul áll a szénája a következő választásokat illetően. (Taps az MDF soraiban.)
Gondolhatnánk, nem baj, akkor ezek a tanácsadók csak megbuktatják végre Medgyessy Péter kormányát is, azonban sajnálatos módon a kialakult helyzet ennél sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a felszínen látjuk. Ezek a külföldi tanácsadók ugyanis közvetlen munkakapcsolatban álltak olyan cégekkel, mint az Ameritech, a Boeing, a British Airways, a British Petrol, a Coca-Cola és a General Motors, valamint a Sun Microsystem, és sorolhatnám még tovább. Azt egyáltalán nem lehet tudni, hogy ezeknek a cégeknek milyen típusú tanácsokat adtak.
Adva van tehát egy, pontosabban két amerikai cég, amelyek egyaránt bejáratosak a magas rangú politikusokhoz, valamint a nagyvállalatokhoz, és azoknak a bankjaihoz, az igazgatókhoz. Kérdés, hogy ezek után milyen modernizációs stratégiát képzel el nekünk a miniszterelnök úr. Olyat, amelyik a magyar nemzetnek jó, vagy olyat, amely egy idegen nagyhatalom és annak nagyhatalmú vállalatainak áll érdekében? Egy stratégia kialakítása ugyanis meghatározhatja az ország egész életét.
Sokkal nyugodtabbak lennénk, ha hazánk modernizációs stratégiáját például a Magyar Tudományos Akadémia dolgozná ki, és nem a külföldi tanácsadók. Amikor a Miniszterelnöki Hivatal több százmillió forintot költ kutatásokra, miért kell az adófizetők pénzéből Tal Silbersteint, Jehud Barak volt izraeli miniszterelnök kampányfőnökét finanszírozni? Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a külföldi tanácsadók alkalmazása már többször csődbe vitte az országot. Önöknek, miniszterelnök úr - ha itt volna, de nincs itt -, és tisztelt baloldali képviselőtársaim, ezt tudniuk kellene koruknál és volt beosztásuknál fogva, amikor is moszkvai tanácsadók segítették az önök munkáját még 1990 előtt, annak ugyanis meglett az eredménye: Magyarország gazdaságát és életszínvonalát mintegy nyolcvan évvel vetette vissza például Ausztriához viszonyítva.
A magyar érdekek védelme érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény előírja, hogy a fontos és bizalmas munkakört betöltő magyar személyek különleges nemzetbiztonsági ellenőrzésen essenek át. Vajon milyen ellenőrzésen estek át az amerikai tanácsadók? Tényleg megfeleltek azoknak a szigorú nemzetbiztonsági követelményeknek, amelyek elengedhetetlenek az ország szuverenitása szempontjából? Van-e egyáltalán joga a miniszterelnöknek megbízást adni külföldi tanácsadóknak arra, hogy az ország bármilyen stratégiáját kidolgozzák?
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság szuverenitásának védelme érdekében szeretném tudni, hogy betartották-e a központi költségvetési szervek szabadkézi vétellel történő beszerzéseinek szabályairól szóló rendelkezés összes pontját, a szerződéskötés feltételeként írtak-e elő nemzetbiztonsági ellenőrzést, és az alkalmazandó speciális szabályokat maradéktalanul betartották-e. Jó lenne tudni azt is, hogy vajon vannak-e még más külföldi tanácsadók a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban vagy más államigazgatási szerveknél. Ezek milyen forrásból és mennyi jövedelmet kapnak, milyen tanácsokkal látják el hazánkat, és ezek a tanácsok megfelelnek-e a magyar érdekeknek? A külföldi tanácsadók megbízatását megelőzték-e az európai uniós és általános nemzetközi gyakorlathoz igazodó eljárások? Ugyanis ezek lennének hivatottak eldönteni azt, hogy az adott szakkérdésben a külföldi tanácsadó miben és mennyiben tud ténylegesen több, eredményesebb szaktanácsot adni, mint a jóval kevesebb javadalmazásért dolgozó magyar szakértői csoport.
No, persze a helyzet ismert. A Medgyessy-Draskovics-csomag keretében épp most vontak el az Országos Tudományos Kutatási Alapból egymilliárd forintot, a Magyar Tudományos Akadémiától további egymilliárd forintot. Ezzel egyidejűleg a Magyarország jövőjét meghatározó stratégiai döntések előkészítését, úgy néz ki, idegen hatalmaknak adták át. Ez a lépés már tényleg nemzetellenes cselekedet.
A Magyar Demokrata Fórum nem érti, hogy miért fél a kormány a magyar tudományos közélet szereplőitől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azok gondolataitól, és helyettük miért fizetnek idegen, Magyarország területét
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés