KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vitában eddig elhangzottakhoz az ügyben szeretnék hozzászólni, hogy senkinek ne maradjon kétsége afelől, hogy a kórházakban a nagyobb kiszerelésekhez nem kell feltétlenül a magyar feliratozással ellátni a gyógyszereket, hiszen a gyógyszerelés általános szakmai szabályai szerint több ponton is ellenőrizni kell, tehát nemcsak a gyógyszer kivételekor a dobozból, nemcsak a felszívásakor, nemcsak a beadását megelőzően, hanem minden egyes fázisban, és minden egyes fázisban nemcsak a szakdolgozónak, hanem az orvosnak is ellenőriznie kell azt.
Egyébként pedig a nagy kiszereléseken teljesen természetes, hogy feltüntetik a magyar nyelvű használati utasítást, lejáratot és minden olyan fontos dolgot, ami egyébként a kórházi csomagoláshoz feltétlenül szükséges. Akik járatosak a kórházi rendszerben és a napi gyakorlatban, azok tudják, hogy ennek igazából nincs értelme, és csak a gyógyszerek árát növelné azzal, hogy egyedi csomagolással még külön terheket rovunk a gyógyszerárakra.
A másik, amiről szeretnék beszélni, az a direktíva, amelyet az EU-jogharmonizáció alapján át kell vennünk, ez pedig a munkaerő szabad áramlására vonatkozik, és bizony az egészségügyi és a szociális területen is biztosítanunk kell. Ez egy kötelezettség, amelyet az európai uniós csatlakozás okán teljesítenünk kell, és e tekintetben pedig a képesítések, szakképesítések és a munkakörülmények vonatkozásában és a szociális ellátások vonatkozásában is kötelesek vagyunk biztosítani a jogharmonizációval járó kötelezettségeinket.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés