GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Számos oka van annak, hogy a kormány új törvényjavaslatot terjeszt elő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról. Az ilyen okok közé sorolhatom azt, hogy a jelenlegi törvény 2001. január 1-jei hatálybalépése óta sok változás történt ebben a szektorban, átalakult a vállalkozói struktúra, és jelentős mértékben módosultak a törvény egyes rendelkezéseit érintő jogszabályok. Emellett az uniós jogszabályi környezet változása is indokolta az új törvény előterjesztését, s végül, de nem utolsósorban szeretném megemlíteni, hogy az Országgyűlés körülbelül egy évvel ezelőtt hozott határozatában szintén arra szólította föl a kormányt, hogy tekintse át a szabályozást, és tegyen javaslatot az új szabályozásra nézve.
A beterjesztett törvényjavaslat három fő tartalmi elemet hoz az Országgyűlés elé. Elsősorban definíciós kérdéssel foglalkozik, tehát meghatározza, hogy kikről is van szó, mi az a vállalkozói kör, amelynek a szabályait, az ezzel kapcsolatos állami eljárásokat, támogatásokat szabályozni kívánja, ezek hogyan változnak a jövőben. A törvényjavaslat a második blokkjában a kormányzati és egyéb feladatokat foglalja össze, azt, hogy hogyan, milyen módon kívánja támogatni a jövőben a kis- és középvállalkozói szektort, milyen technikákat, milyen eszközöket kíván ehhez igénybe venni. Míg a harmadik blokkban határozza meg azokat a feladatokat, amelyek a kis- és középvállalkozói szektor fejlődésével kapcsolatos megfigyeléseket, elemzéseket tartalmazzák, valamint a kormány és a különböző érdekképviseletek, egyéb testületek ezzel kapcsolatos jogosítványait és kötelezettségeit. Itt erősíti meg a törvény a vállalkozásfejlesztési tanács szerep- és jogkörét, és határozza meg, hogy milyen egyéb állami szerveknek kell részt venniük abban a munkában, amelynek során elemzik a kis- és középvállalkozói szektor működését, termelékenységük, hatékonyságuk alakulását, a támogatási rendszer hatékonyságát.
(12.00)
Kicsit részletesebben ezt a három blokkot szeretném összefoglalni. Tehát tartalmi értelemben leglényegesebb változást a törvényjavaslat a mikro-, kis- és középvállalkozások besorolása tekintetében hoz. Két lépcsőben is módosítja a kategóriák pénzügyi mutatóit, először 2004. május 1-jétől, az európai uniós csatlakozás dátumától, és akkor a most hatályos európai uniós irányelv figyelembevételével állapítja meg az egyes kis- és középvállalkozói kategóriákat.
A kis- és középvállalkozások támogatásával kapcsolatos bizottsági ajánlás alapján készített, jelenleg hatályos európai uniós rendeletek a mostaninál nagyobb mérlegfőösszeggel és nagyobb éves nettó árbevétellel határozzák meg az egyes vállalkozói kategóriákat; értelemszerűen a csatlakozástól ezek a kategóriák Magyarországra nézve is kötelezővé válnak. A jelenleg hatályos magyar kategóriákhoz képest ez jelentősebb növekedést jelent, ugyanakkor nem változik a foglalkoztatotti létszámadatra vonatkozó besorolási határ. Ugyancsak nem változik az úgynevezett függetlenségi kritérium sem, tehát továbbra is érvényes az a szabály, hogy a méretétől, a foglalkoztatottak létszámától, mérlegfőösszegétől függetlenül nem tekinthető kis- és középvállalkozásnak az a vállalkozás, amelyben akár az állam, akár az önkormányzatok, akár egyéb nagyvállalatok, tehát a kkv-szektorba nem tartozó vállalatok a 25 százalékot meghaladó tulajdoni részesedéssel rendelkeznek.
A 25 százalékos korlát alól kivételt egyedül az intézményi befektetők képeznek. Talán emlékeznek rá a képviselő hölgyek és urak, hogy külön lépésben, külön törvényjavaslatban nemrégiben terjesztettük elő és tárgyalta a Ház azt a javaslatot, amely az intézményi befektetők közé sorolta a szövetkezeti üzletrészt hasznosító társaságokat is annak érdekében, hogy azok a szövetkezetek is hozzájuthassanak a kkv-támogatásokhoz, amelyeket ez a passzus zárt volna ki.
2005. január 1-jétől ugyanakkor ismét módosítanunk kell a kis- és középvállalkozások meghatározására vonatkozó hazai előírásokat. Ezt pedig az teszi indokolttá, hogy új bizottsági ajánlás alapján az uniós rendeletek kategóriái a pénzügyi mutatók tekintetében emelkednek, és megjelenik egy bizonyos konszolidációs szemlélet is. Ez azt jelenti, hogy szükséges majd vizsgálni a vállalkozásoknak egymáshoz való viszonyát is, és ez alapján különbséget teszünk önálló, partner- vagy kapcsolódó vállalkozások között. Ez lehetővé teszi azt, hogy a függetlenségi kritérium részletesebb vizsgálatával pontosabban tudjunk az egyes vállalkozási típusokra nézve támogatási rendszereket, támogatási formákat kapcsolni, és annak ellenére, hogy lényegesen megnő majd az ebben a szektorban statisztikailag nyilvántartott vállalkozások száma, az állami támogatások továbbra is differenciáltan tudjanak koncentrálni az arra leginkább rászoruló vállalkozásokra.
Ezek a módosítások azt jelentik, hogy a csatlakozás időpontjától kezdődően a hatályos hazai kkv-kategóriák a mindenkori európai uniós kategóriákkal fognak megegyezni.
Ahogy az előbb említettem, a vállalkozások átsorolása miatt a kkv-szektorba tartozó vállalkozások száma és részesedése a különböző teljesítménymutatókból növekedni fog a magyar gazdaságon belül. Előzetes becsléseink szerint a szektorban foglalkoztatottak aránya a mostani 57 százalékról megnőve a 60 százalékot is meghaladja. A saját tőke aránya 6,3 százalékkal nőhet, ezzel túllépi a 40 százalékot, és az exportértékesítés aránya szintén jelentősebben növekszik, a mostani közel egyötödös értékesítési arányt bő 5 százalékkal meg fogja haladni.
A kis- és közepes vállalkozások mérlegfőösszeg- és árbevételhatárainak módosítása közel ezer nagyvállalat közepes vállalkozássá minősítésével jár. Nyilván a továbbiakban ezek a vállalkozások is jogosulttá válnak a kkv-szektorra érvényes támogatások igénybevételére. Ugyanakkor az önálló, a partner- és a kapcsolt vállalkozások fogalmának bevezetésével elsősorban a kevésbé tőkeerős és a támogatásoktól inkább függő kisebb vállalkozások előrejutását tudjuk segíteni. Az új szabályok szerint a kkv-szektoron belüli arányok is eltolódnak a mikro-, kis- és középvállalkozások között. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg közepes vállalkozások kategóriájába tartozó vállalkozások közül mintegy négyezer válik a mikro- és kisvállalkozási kategória részesévé.
A kis- és középvállalkozások teljesítőképességének javulását, versenyhátrányának mérséklését a kormánynak megfelelő támogatási eszközök alkalmazásával is elő kell segítenie annak érdekében, hogy ez a szektor minél inkább teljesíteni tudja azt a gazdasági szerepet, amit hivatott betölteni. Ennek érdekében foglalkozik a törvényjavaslat másik nagy blokkja az igénybe vehető támogatási formákkal. Tehát ugyanúgy, ahogy más fejlett piacgazdasági országok teszik, az ő támogatási eszközeikhez hasonlóan mi is bővítjük a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott kis- és középvállalkozói célelőirányzatból finanszírozható célok, jogcímek körét.
Törvényi szinten kívánjuk lehetővé tenni az úgynevezett ratingre, vagyis a vállalkozások minősítésére, a kis- és középvállalkozás-fejlesztéshez kapcsolódó konferenciák, rendezvények szervezésére, lebonyolítására, a kis- és középvállalkozások fejlesztési stratégiájukat megalapozó kutatások, elemzések, tanulmányok készítésére, a kis- és középvállalkozások részére alapszintű és emelt szintű tanácsadásra, a környezetvédelmi hatású fejlesztések elősegítésére és a szellemi tulajdon védelme tudatosságának fejlesztésére nyújtható támogatások finanszírozását.
Ezzel összhangban a törvény új támogatási formákat is kíván bevezetni, amelyek a törvényi szabályozás szintjén újak, ugyanakkor néhányukat már az aktuális, jelenleg hatályos rendszer is tartalmaz. Ilyenek a lízingdíj-támogatás, a faktoringdíj-támogatás, a bankgarancia-díjkedvezmény. Tudjuk, hogy jelenleg is működik a Lánchíd-faktoringprogram, bankgarancia-díjkedvezményben is részesülnek vállalkozások, például a Széchenyi-kártya esetében, és ilyen lesz a tulajdoni részesedés szerzése más vállalkozásokban.
A szabályozás harmadik blokkja - ahogy említettem - arra vonatkozik, hogy meghatározza a kis- és középvállalkozói szektorra vonatkozó konzisztens adatokhoz való hozzájutásnak és azok szakszerű feldolgozásának szabályait, eljárásait. A támogatások hatékonyságának vizsgálata érdekében ugyanakkor fontosnak tartjuk a Központi Statisztikai Hivatal, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal törvényi szinten történő bevonását az adatszolgáltatásba.
Ahogy azt a bevezetőben is említettem, nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a törvény rögzíti a vállalkozásfejlesztési tanács szerepkörét, feladatait, felelősségét, hogy milyen módon vegyen részt a kkv-szektor kormányzati szintű feladatainak segítésében, támogatásában, illetve a kkv-szektor fejlődésére vonatkozó elemzések elvégzésében.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalóan azt tudom mondani, hogy az új törvénnyel a kis- és középvállalkozásokat érintő közösségi és hazai jogi szabályozáshoz illeszkedően hosszú távon rögzíteni kívánjuk a kis- és középvállalkozások fejlesztésének egységes keretszabályait, ezen túlmenően pontosítjuk a támogatandó területek körülhatárolását és a szektor támogatása érdekében mozgósítható, alkalmazható eszközrendszert.
Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot megvitatni és ezeket a törekvéseket támogatni szíveskedjen. Köszönöm. (Taps.)
(12.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés