DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! A nemzeti park létrehozása most már a harmadik kormány időszakában tart. Az előző két kormány ígérgette, nem kezdte el. Ennél a kormánynál a natúrpark elindítja azt a folyamatot, amely a nemzeti parkká való átalakítást felgyorsítja.

A törvény, amelyre ön hivatkozik, a futárpostájában ott van. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, a natúrpark megfelelő jogi hátteret és megfelelő finanszírozási bázist kap. A Natura 2000 bevezetésével ezek a programok mind a LIFE-ból, mind pedig, mint az Írott-kő esetében is, amely határon átnyúló natúrparkot jelent, a PHARE CBC-ből támogatásban részesíthetők.

Tervezzük a Szigetközben további 4500 hektár védetté nyilvánítását, és ezzel a natúrpark határon átnyúló területeinek, védettségi szintjének emelésével a fokozatos megfelelést annak a jogosan önök által és az ország szempontjából is fontos elvárásnak, ami a nemzeti parkká történő fejlesztését jelenti.

Egyebekben ön megkapta a miniszter úrtól azt a felkérést, amelyben kéri, hogy az ön szakmai segítségével, szorgalmával és hozzáállásával - hisz több mint száz kérdést tett már föl ebben az ügyben - vegyen részt a Szigetközi Munkabizottság munkájában, ahol is első kézből minden információt megkap, és esetlegesen segítséget nyújthat számunkra ahhoz, hogy kiválogathassuk azokat a munkatársakat, akik ön szerint szándékosan akadályozzák ezt a munkát, és számukra a megfelelő munkakört biztosítsuk, mondjuk, a kézi és egyéb fizikai elfoglaltság irányába mozdítva eddigi tevékenységüket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu