DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A gyermekszegénység iránti felelősségérzetben, azt gondolom, osztozhatunk. Valóban, nem is lehet szó nélkül elmenni amellett, amikor azt látjuk, hogy ennek bármilyen látható, érzékelhető jelei vannak közintézményben, utcán vagy máshol. Azon azonban egy kicsit csodálkozom, hogy annak a pártnak a frakcióvezetője aggódik, amelynek kormányzati részvétele során egyetlen fillérrel nem emelték fel a családi pótlékot 1998 és 2002 között. (Közbekiáltás az MSZP soraiból: Úgy van. - Taps ugyanott.)

Kérem szépen, szeretném azért elmondani, frakcióvezető úr nyilván jól tudja, de a tisztelt Ház és a Ház munkájára figyelők lehet, hogy nem, azt a néhány tényt, hogy 2002. szeptember 1-jétől 20 százalékos, 2004. január 1-jétől további 5,5 százalékos mértékkel emelkedtek a családi pótlék összegei. Először 2002 augusztusában és ezentúl minden év augusztusában további egyhavi családi pótlék illeti meg a családokat. 2002. szeptember 1-jétől minden gyermeket nevelő család egységesen családi pótlék címen kapja az ellátást, a tanköteles korú gyermekek után a szülők részére nem iskoláztatási támogatást folyósítanak, hanem családi pótlékot kapnak.

2003-tól egy évvel emelkedik a közoktatási intézményben tanulók esetében a családi pótlékra való jogosultság felső korhatára is, így 2004. szeptember 1-jétől kezdődően a gyermekek 23 éves koráig folyósítanak már ellátást. Azt is szeretném elmondani, hogy igenis a gyermekszegénység elleni küzdelemhez tartozik az, hogy hozzákezdtünk ahhoz, hogy a rászorult gyermekek esetében a tankönyvellátás, illetőleg az óvodai, iskolai térítésmentes étkeztetés rendszerét fokozatosan kiépítsük. Azt gondolom, ezek mind-mind olyan lépések, amelyek hatnak a gyermekszegénység visszaszorítására. De ugyanezt mondhatnám el az anyasági támogatást érintő változásokról vagy az ikreket nevelő családok részére járó juttatások megemeléséről.

Úgy érzem, tisztelt frakcióvezető úr, hogy a kormány a lehetőségeihez képest tette a dolgát e tekintetben, és ahogy az anyagi erőforrásaink erre lehetőséget nyújtanak, a további lépések sem fognak elmaradni. Ami pedig egyéb javaslatait illeti a tisztelt frakcióvezető úrnak, nyilvánvaló, hogy ezekről egyeztetéseket kell folytatni. Az adótörvényekkel kapcsolatban pedig szintén le kell majd akkor folytatni ezt az egyeztetést, amikor az adótörvények változásáról van szó, mert egyszerre természetesen elég nehéz a költségvetési, államháztartási bevételek korlátozásáról vagy mérsékléséről beszélni, ugyanakkor több kiadásra javaslatot tenni. De ezeket a vitákat ebben a Házban rendszeresen és minden alkalommal lefolytattuk.

Ugyanakkor én is azt gondolom, hogy mindent és minden alkalommal meg kell tenni azért a költségvetésnek, az önkormányzatoknak, a civil szférának, hogy a gyermekeket érintő szegénység jelenségeit mérsékeljük, visszaszorítsuk. Azt gondolom, nem szabad semmilyen kezdeményezés elől elzárkóznunk, most sem ezt tettem, néhány tényt soroltam fel. Egyébként pedig, ha a költségvetés lehetőségei adottak, akkor természetesen mindent megteszünk, hogy a családok helyzetén javítsunk, mint ahogy eddig is ezt tettük.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu