GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A tavalyi évben “A parlagfűmentes Magyarországértö névre hallgató eseti parlamenti bizottság foglalkozott azzal a problémával, amely hosszú idő óta - kormányzati ciklusoktól függetlenül - több millió Magyarországon élő embert zavar.

A testület négypárti egyetértéssel elfogadott jelentése népbetegségnek minősítette a parlagfű okozta allergiát, és megállapította, azon túl, hogy a lakosság csaknem egynegyedének okoz évről évre visszatérő komoly kellemetlenségeket, súlyos milliárdokban mérhető a pollenallergia által okozott társadalmi károk összege. Ide bele lehet érteni a gyógyszerek költségét, a táppénzes napokat és megannyi más dolgot.

Az Országgyűlés a parlamenti bizottság által beterjesztett határozati javaslatot elfogadta, és ebben felkérte a kormányt, hogy az idei évben a költségvetésben 1,5 milliárd forintot különítsen el a parlagfű-mentesítésre. A kormány eleget tett ennek a határozatnak, és a földművelésügyi tárcát bízta meg a program felügyeletével; legjobb tudomásom szerint az év elején a tárca költségvetésébe csoportosították át a rendelkezésekre álló összegeket. Múlt heti újsághír szerint azonban a földművelésügyi tárcánál zárolták az erre a célra a költségvetésben elkülönített összeg nagyobb részét, mintegy 800 millió forintot. Emiatt egyrészt minden bizonnyal új intézkedési tervet kell készíteni, hiszen ez a fele az eredetinek.

Másrészt ezen kívül is felmerült egy komoly probléma, ez pedig az, hogy mi lett a sorsa azoknak az adóforintoknak, melyeket az adózó polgárok az egy százalékukból ajánlottak föl parlagfű-mentesítésre.

Forrás: parlament.hu