SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy a vörösbor is többek között sok betegségre jó, de engedjék meg, hogy azért én most hadd beszéljek a klasszikus értelemben vett gyógyszerekről.
Egyetértek szocialista képviselőtársammal abban, hogy a nyugdíjasok havi kiadásának igazából jelentős részét a gyógyszerköltségek teszik ki. Nem mindegy tehát, hogy az idős emberek, amikor elmennek a patikába megvenni a gyógyszereiket, akkor mennyit fizetnek, és hogyan változnak a gyógyszerek árai.
Képviselő Asszony! Ön azt állította, hogy közel két év alatt megtettek mindent annak érdekében, hogy az inflációt meghaladó mértékben ne növekedhessenek a gyógyszerárak.
(11.50)
Ön ezt sajnos rosszul tudja, és engedje meg, hogy konkrét adatokkal bizonyítsam azt, hogy lehet, hogy ön ezt tudja, de a szocialista kormány, az a kormány, amelyre ön a voksát adta közel két évvel ezelőtt, teljesen másképp cselekszik. Mást mond, és mást cselekszik.
Szívgyógyszerek, vérnyomást csökkentő készítmények. A tavalyi évhez képest a hatósági ár bevezetése után ezeknek a készítményeknek a térítési díja, amelyet az idős emberek kifizetnek - engedje meg, hogy egy-két példát mondjak -, például a Tritace 19 százalékkal emelkedett, tehát a hatósági ár bevezetése után. Aztán van olyan készítmény, amelynek a térítési díja 33 százalékkal növekedett. Van olyan készítmény, amelyik 17,7 százalékkal növekedett. Ha én most ennek a három készítménynek - amely szívgyógyszer, vérnyomáscsökkentő készítmény - a tavalyi dobozszámát, a forgalmát összeadom, az négymillió darab. Tehát nagyon sokan használják ezeket a gyógyszereket. Tudnám folytatni egészen elképesztő adatokkal. Van olyan vérnyomáscsökkentő szívgyógyszer, amelynél 107 százalékkal emelkedtek a térítési díjak.
Miután kétperces felszólalást kértem, most lejárt az időm, de fogom folytatni. Tehát szeretném felhívni a figyelmet, hogy képviselő asszony, a tények teljesen mások, mint amit ön mond.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés