DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek Pap János képviselőtársammal abban, hogy valóban helyesebb, ha pontosabban definiáljuk a natúrparkot, de az, hogy a törvényjavaslatban utalás történik a nemzetközi gyakorlatra, azt hiszem, helyénvaló.

Nem akarom untatni a jelenlévőket a saját tapasztalásommal, de volt szerencsém Finnország karéliai részén egy olyan egyébként megközelíthetetlen védett mocsaras területen, nemzeti parkban, egy natúrparkban járni, ahol, egyetértve azzal, hogy végső soron ez egy területfejlesztés, ez egy ökoturizmus, de környezetbarát módon nem természetidegen anyagokkal, magyarul, cölöpöket, egy-egy pallót lerakva, kiépítve olyan fejlesztést hajtottak végre, ami abszolút nem bántotta az egyébként védett természeti környezetet, és mégis élvezhetővé, látogathatóvá tette azt. Tehát azt hiszem, hogy az, hogy a natúrpark fogalma bekerült a természetvédelmi törvénybe, mindenképpen előrelépés, és azzal egyetértek, hogy módosítóval ezt lehetne még pontosítani.

A gyorsforgalmi úthálózat ilyetén emlegetése pedig, azt hiszem, nagyobb körültekintést igényelne. Azt hiszem, hogy amikor a képviselő úr a saját területének az útfejlesztésére beadta a több milliárdos módosító javaslatait a költségvetés terhére, akkor is lehetett volna erre gondolni, hogy milyen környezeti hatásokkal jár, tehát egy pici konzekvenciát, hogy ha úthálózatot fejlesztünk, az az ország gazdasági fejlődésének érdeke, és hogy ebben zöld folyosók legyenek, az már a környezet érdeke.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu