FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum elsőként figyelmeztetett arra, hogy az idei költségvetésben nincs benne az a 30 százalékos összeg, amit a nemzeti kifizetés keretében adhatnánk a magyar gazdálkodóknak. Önök akkor azzal védekeztek, hogy közismert, hogy az Unióban utólagos a finanszírozás, tehát a magyar nemzeti kifizetésnek is csak majd a decemberi időszakban kell megkezdődni, és a jövő év áprilisáig tarthat.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezzel a rendszerrel gyakorlatilag a gazdák kivéreztetése tudatosan megtörténik a minisztérium részéről. A gazdatüntetések következményeképpen azonban sebtében hozzáláttak egy előrehozott kifizetésnek, amely néhány nappal ezelőtt jelent meg, és a gazdálkodóknak mindösszesen tíz munkanap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek az előleg érdekében. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezt az egész rendszert átadták egy bankrendszernek, ugyanis - mint ahogy említettem - a költségvetésben nincs benne ez a pénz, ezért aztán a faktorálási díjat, a kölcsönzési díjat végül is a gazdák fogják kifizetni, a bankok igen nagy haszna-örömére.
Önök akkor azt mondták, hogy az uniós rendszerben ez az utófinanszírozás az elfogadott, tehát a magyar nemzeti kifizetés sem lehetséges.
(16.10)
Milyen meglepő, a múlt héten szintén egy magyar miniszter, csak éppen Szlovákiában, a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter bejelentette: az uniós pénzekhez adható nemzeti önrészt már egy hónappal ezelőtt kiutaltuk a gazdáknak, hogy elegendő tőkéjük legyen a tavaszi munkálatok megkezdéséhez. Úgy néz ki, hogy az a magyar miniszter jobban aggódik a saját gazdatársadalmáért, mint a magyarországi miniszter. Ezért meg kell kérdeznem, miniszter úr, hogy ki lehetett volna-e fizetni a nemzeti 30 százalékos támogatást az uniós támogatás előtt vagy sem. Erre konkrét választ kérnék szépen. Hogy erősítsem: azaz Szlovákiában miért lehetett már kifizetni mintegy egy hónappal ezelőtt a teljes összeget, nemhogy a bankoktól kértek kölcsönt, és egy előleg formájában úgy, ahogy a magyar miniszter most próbálja ezt erőltetni?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés