TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én nagyon figyeltem, és arra koncentráltam, hogy megpróbáljam az ön válaszát elfogadni, de nagyon nehéz lesz. Amit a statisztikáról mondott, hadd tegyem hozzá, hogy például Csehszlovákia és Lengyelország megtartotta ugyanazt a helyét, mint az előző évben. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nincs Csehszlovákia! - És az NDK!) De például Litvánia 16 helyet lépett előre, és velünk együtt nyolc helyet romlott például Trinidad, Srí Lanka és Dominika. Ennyit ahhoz, hogy ön mivel magyarázza a statisztikában a lemaradásunkat. Az pedig már nem meglepő, hogy a válaszában egyetlen értelmes mondat hangzott el ön szerint, az, hogy mindent fogjunk az előző kormányra.

Tisztelt Miniszter Úr! Két éve kormányoznak. Két év alatt ki kellett volna találni valamit arra, hogy a magyar gazdaságot hogyan teszik versenyképessé. Éppen ezért javaslom önnek, hogy az elképzeléseit terjessze a parlament elé, és mi azt ígérjük, hogy ha azok jók - úgy, mint a telefonadó esetében -, a Fidesz az ön elképzeléseit meg fogja szavazni, ha az az ország javát szolgálja. Éppen ezért, amíg ezt nem teszi, a válaszát nem fogom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu