ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Harrach Péternek, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Míg elnök úr a szószékre jön, tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a mai ülésnapunkon Harrach Péter alelnök úr képviselőként kíván felszólalni a családon belüli erőszak miatt alkalmazható, a távoltartásról szóló törvényjavaslat vitája során. Ugyanakkor az Országgyűlés elnöke ma és a tárgyalás későbbi szakaszaiban az ülés vezetésére is felkérte alelnök urat. A Házszabály 19. §-a alapján az elnök képviselői felszólalása esetén ugyanazon ügy további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig csak akkor vezetheti az ülést, ha ahhoz az Országgyűlés hozzájárul.

Kérdezem tehát az Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az alelnök úr a további vita során vezethesse az Országgyűlés ülését. Kérem képviselőtársaimat, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége hozzájárult ahhoz, hogy alelnök úr az előterjesztés tárgyalása és a határozathozatalok során az ülés vezetésében részt vegyen. Alelnök úr, önt illeti a szó.

Forrás: parlament.hu